Az indoklás szerint az Apple a piaci erejével visszaélve megsértette az európai versenyjogi előírásokat.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) „Zebra terv” néven indította el a gyalogosbalesetek elkerülését célzó kampányát. Három napon át számíthatnak a közlekedők fokozott közúti ellenőrzésekre.
Az ORFK-OBB 2022. június 14–16. közötti időszakra hirdette meg a „Zebra terv” elnevezésű balesetmegelőzési ellenőrzését a gyalogosok - mint védtelen közlekedők - biztonságára fókuszálva. A balesetmegelőzési ellenőrzés során a rendőrség nagy figyelmet fordít mind a gyalogosok, mind a járművezetők szabálykövető magatartásának ellenőrzésére, amely történhet testkamera, drónok és civil járművek alkalmazásával is.
Korábbi évekre jellemző volt, hogy évente átlagosan 2500 gyalogost ütöttek el a magyar közutakon, közülük 150 ember vesztette életét. Az utóbbi két évben ugyan csökkent ez a szám, nagyságrendileg 2000 járókelő sérül meg balesetben, de még mindig több mint 100 gyalogoselütés végződik tragédiával. A gyalogosokat érintő baleseteken belül a korábbi években 900-1000 balesetet maguk a járókelők okozták, ez az elmúlt két évben valamelyest csökkent, nagyságrendileg 600-ra. Ez azt jelenti, hogy az őket érintő balesetek több mint 30 %-át maguk a gyalogosok idézték elő.
Mindemellett az is figyelemre méltó, hogy ezek a balesetek közel 40 %-a (750-800 baleset) a kijelölt gyalogátkelőhelyen történik, és megközelítőleg 3 %-a halálos kimenetelű. Az ellenőrzésekre a közlekedésbiztonsági szempontból kiemelt kockázatú, a párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken és annak környezetében lehet számítani, elsősorban olyan helyen ahol jelentős közúti forgalom van.
A gyalogosok által elkövetett jogsértés miatt a helyszínen az intézkedő rendőr figyelmeztetést alkalmazhat, vagy helyszíni bírságot szabhat ki és feljelentést tehet. A járművezetők által gyalogosok sérelmére elkövetett elsőbbség meg nem adása jogsértés esetén az intézkedő rendőr figyelmeztetést, helyszíni bírságot és feljelentést alkalmazhat. Tilos jelzésen történő áthaladásnál a járművezető 50 000 Ft közigazgatási bírságra számíthat.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








