Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
Összeszedték, milyen észvesztő költségekkel jár egy közel egymilliárd forint értékű Bugatti Chiron Pur Sport fenntartása. Egy éves olajcsere például több mint 7 millióba kerül, míg egy motortuning közel 10 millióba. Úgyhogy, bár ha valaki megnyeri a Hatoslottót vasárnap délután, meg tudná venni ezt az autót is, de a fenntartásába rövid idő alatt belerokkanna.
Aki majmot vesz, vegyen mellé banánt is - tartja a mondás, amelyet gyakran hallgatunk autóvásárláskor. Nincs ez másképp a világ szupermilliárdosainak világában sem: ebben a ligában sem lehet megfeletkezni a szuperautók fenntartási költségeiről. Amelyek nyilván többszörösei egy sima, hétköznapi kocsiénak.
Most kiderült, hogy mennyibe kerül egy Bugatti Chiron Pur Sport fenntartása, ami a világ egyik legdrágább szuperautója, árcéduláján nagyjából 1 milliárd forint szerepel. Úgyhogy hiába üti meg valaki vasárnap a Hatoslottó 1,6 milliárdos főnyereményét, megvenni ugyan meg tudná ezt a szuperautót, de a fenntartásba rövid idő alatt belerokkanna.
Egy Muhammad Al Qawi Zamani nevű malajziai férfi járt nemrégiben a Bugatti helyi központjában, ahol megtudhatta, milyen szervizelési költségekkel számolhat az, aki egy ilyen limitált szuperautót birtokol. Itt a tételes lista a nem túl ésszerű költségekről:
- a motorolajat 14 havonta vagy 20 000 kilométerenként kell kicserélni, átszámolva kb. 7 milliós áron.
- A felniket is rendszeres időközönként kell cserélni, ami a gumik nélkül 15 millió forintba kerülnek.
- A csúcskocsihoz egy szett abroncs nagyjából 2 millió forintba kerül.
- De olyan hihetetlen költségek is akadnak, mint az ablaktörlő lapátok, amelyek 1 millió forintba kerülnek.
- A Bugatti 10 millió forintnak megfelelő összeget számol fel olyan tételekért, mint a motortuning, a kalibrálás és egyéb szükséges beállítások - ezek egy teljes szerviz után mindenképp szükségesek.
Összességében úgy számoltak, hogy 14 hónap alatt körülbelül 30 millió forintot kell rálocsolni a Chiron Pur Sportra, és ebben csak a kötelező dolgok vannak, a váratlan meghibásodások újabb plusz tételek. Tehát erre a szuperautóra gyakorlatilag egy-másfél év alatt rá lehet költeni egy zsírúj S-osztályos Mercedes árát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Bugatti.com
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







