Hétfőre mérséklődött a 95-ös benzin országos átlagára, a gázolaj ára eközben nem változott.
Sokan hosszú távon is felhagynának a tömegközlekedéssel a koronavírus-járvány miatt - derül ki egy nemzetközi felméréséből. A hirtelen megváltozó keresletre a járműiparnak is fel kell készülnie.
A tömegközlekedők közel harmada fél éven belül beszerezne egy autót, aminek elsődleges oka a koronavírus-fertőzéstől való félelem - derül ki az EY 3300 fogyasztó bevonásával készült felméréséből. Közülük is a legelszántabbak a jelenleg 24 és 39 év közöttiek, akik az első gépkocsi-vásárlók mintegy felét teszik ki. Eközben a tulajdonosok ötöde gondolkodik azon, hogy még egyet vesz a már meglévő autója mellé.
- hangsúlyozta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere.
Autót vennél, de nincs elég spórolt pénzed? Keress finanszírozást kalkulátorunk segítségével!
A válaszadók háromnegyede (78%) a járvány végét követően is gyakrabban vezetne. A kutatás szerint hatalmas mértékben, közel 70 százalékkal csökkenhet azok száma, akik tömegközlekedéssel mennek majd munkába és hasonló arányban lehetnek kevesebben azok is, akik szórakozni, kikapcsolódni indulnának közösségi eszközökkel.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
Rossz hír a fővárosi autósoknak: lezárják az egyik legforgalmasabb felüljárót, óriási dugók jöhetnek
Október 26. és 28. között burkolatjavítás miatt lezárják a Hungária körúti felüljáró külső sávját az M3-as autópálya bevezetője felé vezető oldalon.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







