A jövő hét első felében szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, bár hétfőn még az északi, északnyugati tájakon elszórtan kisebb esők előfordulhatnak.
Az NKM Mobilitás Kft. a felhasználói igényekhez igazodva 2020. július 6-tól öt új díjcsomagot vezet be, amelyek az eltérő töltési szokásokra hangoltan teszik lehetővé, hogy az ügyfelek a legkedvezőbb áron tölthessék elektromos autójukat.
Az NKM Mobilitás Kft. 2017-ben indította el e-mobilitás üzletágát, majd 2018 elején kezdte el közcélú elektromos töltőállomásainak telepítését. A közelmúltban több önkormányzattal és számos piaci partnerrel kötött megállapodás értelmében például a Decathlon, Auchan és Spar áruházak parkolóiban kihelyezett töltővel bővítette töltőberendezéseinek számát, amelynek eredményeként 187 gyorstöltő, valamint 59 villámtöltő áll az ügyfelek rendelkezésére.
Az e-Mobi Nonprofit Kft. 2019 év végén történt felvásárlásának eredményeként a Mobiliti szolgáltatási körébe tartozó töltőhelyek száma mára már 553-ra nőtt, így jelenleg Magyarország legnagyobb e-töltőinfrastruktúráját mondhatja magáénak. A még folyamatban lévő tranzakciók befejezésével az országban telepített töltők csaknem 50 százaléka tartozik a Mobiliti hálózatához.
Az NKM Mobilitás Kft. 2019. márciusában vezette be villámtöltő berendezésein a tesztfizetést, majd 2019. novemberében ezt kiterjesztette az egész töltőhálózatára. 2020. május1-től az e-Mobi Nonprofit Kft. által üzemeltetett valamennyi töltőberendezésen is átvette az elektromobilitási szolgáltatások nyújtását és ezzel párhuzamosan az érintett töltőberendezésekre is kiterjesztette a "Mobiliti" országos hálózatában is alkalmazott töltési díjakat.
A két hónapos sikeres tesztidőszak lezárását követően 2020. július 6-tól az NKM bevezeti azokat a díjcsomagokat, amelyek a Mobiliti hálózatához csatlakozott jelenleg több mint 17.000 felhasználó részére, az egyedi töltési szokásokra szabottan különböző mértékű kedvezményt biztosítanak. Például kedvező éjszakai töltési díjcsomag áll rendelkezésre azok számára, akik otthon nem tudják tölteni az autóikat. Az aktuális díjcsomagok és töltési árak a frissített Mobiliti alkalmazáson, valamint a mobiliti.hu/dijcsomagok oldalon érhetők el.
A díjcsomagok 30 napig érvényes kedvezményes tarifákat tartalmaznak, és a hónap bármelyik napján elő lehet fizetni rájuk. A díjcsomagok egyszerűen megvásárolhatók a Mobiliti applikációján keresztül, valamint előfizetésük a törlésig automatikusan megújul. Az előfizetés 2 Például kedvező éjszakai töltési díjcsomag áll rendelkezésre azok számára, akik otthon nem tudják tölteni az autóikat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Mobiliti országos töltőhálózatában a "Flotta" szolgáltatás keretein belül nyújt lehetőséget a több elektromos járművel rendelkező vállalkozások és intézmények számára a töltési szolgáltatások utólagos díjfizetéssel történő igénybevételéhez.
A Mobiliti Magyarországon elsőként, az MVM által biztosított, minimális szén-dioxid kibocsátással járó, zöldáramú töltést kínál a teljes töltőhálózatán. Az MVM Partner Zrt. kezdeményezése által közvetlenül a felhasználók számára is elérhetővé válik a tanúsítvánnyal is rendelkező, 100%-ban megújuló energiaforrásból származó villamos energia felhasználása, amelyet az ügyfelek a "Mobiliti 30" és "Mobiliti Plusz" díjcsomagokkal tudnak igénybe venni.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








