Veszélyes csodaszer terjed itthon: be ne töltsd a kocsidba, tropára mehet

2019. október 23. 07:00

Eléggé kamuszagú hirdetést kaptunk az egyik olvasónktól, aki azt kérte, járjunk utána, vajon tényleg működhet-e az a motoradalék, amely a hirdető vállalat szerint akár 64 százalékkal is csökkentheti a gépjármű fogyasztását. Egy adag a csodaszerből több mint 10 ezer forintba kerül. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő eléggé szkeptikusan állt a történethez.

Több tízezer forintot is meg lehet spórolni egyetlen adalékanyag segítségével, mivel az 64 százalékkal képes csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást - legalábbis ezt ígéri honlapján egy vállalt, amely az anyagot forgalmazza. A termék linkjét egy olvasónktól kaptuk, akinek Facebook dobta fel a reklámot. Sajnos a "Reszedimentációs Fogyasztáscsökkentő Módszer" mint írják, itthon eléggé korlátoltan érhető el - de állítólag megéri, legalábbis a forgalmazó által közölt táblázat szerint a csodaszer 6,7 literről mindössze 4 hét alatt 2,8 literig vitte le egy autó fogyasztását 100 kilométeren.

És ez még nem minden! - hogy az ismert formulával éljünk. A csodaszer állítólag védi a motort, nem kopnak annyira az alkatrészek és a dinamika is javulhat tőle. Mindösszesen 10 900 forintot kell fizetni egy adagért, és a portáljuk szerint csak limitált darabszámba elérhető a cucc. Ez nyilván túl szép, hogy igaz legyen, így a Pénzcentrum utánajárt ezeknek a kamugyanús termékeknek, hogy senkit ne tudjanak lehúzni.

Kibújik a szög a zsákból

A nulladik lépés, hogy megnéztük a kínált árut hirdető weblapot: már az gyanús lehet, ha tele van helyesírási hibákkal, magyartalan mondatokkal - ahogyan az "RRS-módszert" kínáló portál is. Ha ezen a szűrőn átment a hirdetés, akkor se nyugodjunk le: például a benzinspóroló csodaszer "feltalálójának" még egy remek bemutatkozást is rittyentettek, amiben "prof. Szatmári Mihály, a Nemzeti Gépjárműipari Intézet igazgatója" részletezi a termék hatékonyságát, illetve azt, hogy milyen gonddal fejlesztették azt ki, és hogy akár 64 százalékkal kevesebet is fogyaszthat tőle az autó.

A kitalált professzor, és a stockfotós illusztrációja.

A gond ezzel csak az, hogy némi Google-keresés után kiderül, hogy sem a professzor, sem pedig a nevezett intézet nem létezik - itthon és Németországban sincs nyomuk. Az sem meglepetés, hogy a mellékelt portré sem a nevezett személyt ábrázolja, hanem egy random stockfotó egy szemüveges, öltönyös úrról, amit több nagyobb képadatbázisban is megtalált a kereső algoritmus. A kapcsolat menüpont alatt e-mailt lehet nekik küldeni, illetve egy telefonszám is meg van adva. A Pénzcentrum érdeklődésére kedd estig nem válaszolt senki, a szám pedig folyamatosan kisípol.

Szembetűnő volt az is, hogy az említett "Módszerről" (sic!) semmit nem találtunk az interneten, azaz egy másik, szintén nem túl meggyőző, termékeket véleményező oldalt dobott ki a kereső, ahol valaki az eredeti honlapéhoz nagyon hasonló szókinccsel és fogalmazással írta meg, hogy milyen jó ez a termék. Egy Péterffy Ubul nevű autószerelő is nyilatkozott a csodaszerről, de nem meglepő, hogy őróla sem találtunk semmi. Szóval már maga a weblap sem tűnik túl megbízhatónak - a szakértő szerint azonban mégis akadnak olyanok, akik szó nélkül rendelnek innen.

A lóláb is kilóg

Egyébként is gondoljunk bele, ha létezne olyan szer, ami drasztikusan csökkenti a fogyasztást, arra nem csapott volna még le valamilyen ismertebb cég, és nem csak "fű alól" lehetne rendelni külföldről, egy alig ismert cégtől? Hasonló véleményen van Gátfalvi Csaba, a Magyar Autóklub műszaki igazgatója is, aki a Pénzcentrumnak arról beszélt, hiába a figyelemfelhívás, sokan bedőlnek az ilyen, állítólagos csodaszereknek:

Ahhoz, hogy bizonyosságot nyerjen az így reklámozott adalékoknak a hatékonysága, különféle laboratóriumi vizsgálatokat kellene elvégezni, vegyipari végzettséggel kell rendelkezni. Mindnesetre furcsa, hogy álltólagosan ekkora megtakarítást lehetne elérni velük, mert akkor feltételezem, hogy a nagyvállalatok már réges-régen forgalomba dobták volna. Úgyhogy inkább az a félő, hogy egy ilyen, ki tudja milyen összetételű szer használata csak károkat, idő előtti elhasználódásokat okozhat a motorban. Jobb esetben csak valamilyen mezei motortisztító adalékot sóznak ránk jó drágán

- jelentette ki a szakember. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy létezhet-e egyáltalán olyan szer, amely adott esetben csökkentheti az autónk fogyasztását.

A hisztorikus adatokra támaszkodva kijelenthető, hogy mindeddig semelyik ilyen csodaszernek kikiáltott termék nem vált még be. Ugye van, aki súrlódáscsökkentést ígér, más égésfokozó, károsanyag-kibocsátást csökkentő hatást ír az ő fogyasztáscsökkentő termékére - ezeket mind kamu-jellegűnek titulálhatjuk. Mint az a régi megoldás például, hogy mágnest raktak az üzemanyagcsőre, mondván, ez majd magnetizálja a benne áramló üzemanyagot, levegőt, és így lecsökkenhet a motor fogyasztása. Na, hát az a humbuk sem jött be...

- magyarázta Gátfalvi Csaba, aki szerint az a legnagyobb baj, hogy időről időre felröppennek ezen termékek reklámjai, és sokan beleugranak, elgondolkodnak, hogy most kivételesen mi van, ha igaz a hangzatos reklám, és a gépjárművük akár 10-20 százalékkal is kevesebbet fogyasztana ezzel az adalékkal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az a baj, hogy ilyen nincsen - legalábbis én nem láttam még...

A Magyar Autóklub szakértője szerint ha lenne ilyen technológia, egészen biztos, hogy rövid idő alatt elterjedt volna. Ugyanakkor hozzátette, a témát kétirányból kell megvizsgálni:

egyfelől az igaz, hogy az olajipari cégeknek az az érdeke, hogy minél több üzemanyagot adjanak el, és ha kevesebbet fogyasztanának a gépjárművek, akkor nyilván az eladások is csökkennének. De ma már minden gépjárműgyártó, vagy olajadalékot, olajat gyártó cég arra törekszik, hogy a környezettudatosság szem előtt legyen: minél tartósabbak legyenek a termékek, az autók. Ha valóban létezne hatékony fogyasztáscsökkentő szer, akkor azt ezeknek a cégeknek már fel kellett volna karolnia: például az autógyártók ajánlgatnák, hogy ezzel garantáltan kevesebbet fogyaszt majd a kocsi

- jelentette ki Gátfalvi Csaba, majd aláhúzta újból, hogy biztosan nem rejtegetnének egy ilyen forradalmi technológiát.

Nem hiszem, hogy titkolná bárki is: ellenben ezeket a csodaszereket mindig úgy reklámozzák, hogy egy Kft. vagy Bt. behozta valahonnan, és ezt csak tőlük, csak most, csak ennyiért lehet megvenni. Sajnos sokan felülnek a reklámoknak, amelyekben különféle szabványokra, bevizsgálásokra hivatkoznak: ezeknek a fele hamisítvány, vagy meg sem történt.

A Magyar Autóklub műszaki igazgatója szerint ugyanakkor különbséget kell tenni a valóban hasznos termékek, illetve a csodaszerként reklámozott adalékok között. Hiszen köztudott, hogy vannak olyan folyadékok, amelyek elősegítik a gépjármű égésterének tisztulását, ezekkel akár szétszedés nélkül is karban lehet tartani a motort például, de fogyasztáscsökkenést nemigen okoznak - igaz, nem is azzal reklámozzák őket.

Konklúzióként elmondhatjuk, hogy

akárhonnan is rendelnénk a neten, előtte jó alaposan járjunk utána az adott cégnek, terméknek. Főképpen akkor, ha eg kevésbé ismert vállalatról van szó...

Hiszen manapság már bárki össze tud hozni egy honlapot valamilyen kamuterméknek, amellyel rengeteg embert tud lehúzni. És a szerencsés eset az, ha a vásárló kap is valamit a pénzéért.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm