Véget ért a nyári szezon a Balatonnál, de a vendéglátósoknak idén nemcsak a hőséggel, a tömeggel és a munkaerőhiánnyal kellett megküzdeniük.
Csökkent a magyarországi használtautó-import a harmadik negyedévben, a 2012 óta nem tapasztalt negatív negyedéves eredmény a szigorodó forgalomba helyezési szabályokkal és a magas euróárfolyammal magyarázható - ismerteti a Das WeltAuto.
Frank György, a használtautó-kereskedő cég márkaigazgatója szerint az év eleje óta hatályos, a külföldről érkező kocsikra vonatkozó kötelező eredetiségvizsgálat hatása az első fél év után már megmutatkozik abban, hogy az illegális tevékenységet folytató kereskedések visszaszorultak. Egyre több hazai vásárló ismeri fel ugyanakkor, hogy érdemes a szabályosan kereskedők felé fordulni - jegyezte meg. Jelezte:
A Das WeltAuto a Datahouse adatai alapján ismertette: az idén a harmadik negyedévben 40 902 használt gépkocsi érkezett Magyarországra, 2,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A közlemény rámutat: januártól szeptemberig még így is nőtt a piac, a növekedés üteme azonban 4 százalékra mérséklődött. Tavaly az első kilenc hónapban még 10,9 százalékos volt a bővülés. Az idén az első kilenc hónap alatt összesen 120 005 külföldről behozott használt autó kapott magyar forgalmit, 4601 autóval gyarapodott az import.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







