Az Európai Unióban novemberben és az év eddigi részében is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest.
A tavalyi év végén nyerte meg a Való Világ powered by Big Brother című valóságshowt Farkas Soma, aki a győzelemmel együtt 36 millió forintot zsebelt be. A mai napon pedig az is kiderült, mire költhette első millióit VV Soma.
A fiatal srác 1 éven keresztül minden hónapban 3 millió forintot kap a győzelemért cserébe. Az első millióit mostanában kaphatta kézhez, de nem várt vele túl sokáig, már el is költhetett egy nagyobb összeget a nyereményből.
Legalábbis a 24. hu szerint VV Soma Instagramjára felötlött poszt alapján az első részletből azonnal vásárolt is édesanyjának egy fehér BMW-t és egy csokor virágot.
A kép alapján nehéz pontosan megmondani, hogy 3-as vagy 5-ös sorozatú BMW-ről van szó. A Pénzcentrum szerkesztősége szerint azonban egy BMW 5-ös lehet képen, ami a 2010 után készült szériából való, bár azt nem tudni, hányas évjárat.
A használtauto.hu-n található hirdetések szerint egy ilyen autót legkevesebb 2,6 millió és 4,2 millió forint között lehet megvásárolni. Ennél azonban akár jóval többet, akár 11-12 millió forintot is el lehet költeni egy ilyen kocsira. Persze azt sem tudjuk, hogy magyar papírokkal rendelkező járműről van-e szó vagy esetleg külföldről hozatta-e be az autót VV Soma.
Sokan importálják
Friss felmérések szerint a magyarok többségének nem igazán számít, hogy külföldről hoz be autót vagy hazai járművet vásárol, azonban ha lehetséges, akkor inkább hazai magánszemélytől vennénk használt autót.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Datahouse adatai alapján egyébként a külföldről behozott autók között a
- A 3-mas BMW,
- A VW Passat és
- VW Golf voltak a legnépszerűbbek.
Népszerűek az idősebb autók
Akárcsak VV Soma a magyarok is elsősorban az idősebb autókat részesítik előnyben. Tízből négyen 5 és 10 év közötti autót vennének, és a magyarok harmada a 10 és 15 év közötti gépjárműt választaná, a többiek pedig szinte kivétel nélkül az 5 évnél fiatalabb autókat részesítik előnyben.
A felmérés arra is rávilágított, hogy az autók értékét tekintve elsősorban fél és 1 millió forint közötti (35 százalék) vagy az 1 és 3 millió forint közötti összeget (25 százalék) szánnak a magyarok a vásárlásra.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








