Kiderült, milyen autókat vesznek a magyar családok

Pénzcentrum
2017. január 24. 11:34

Tavaly is sokan vettek autót, idén azonban több százezer kocsi találhat gazdára. Az új autók nem túl népszerűek, és ha lehet, inkább a hazai papírokkal rendelkező autót vennénk. Persze sokan a külföldi import autót választják, ők viszont inkább BMW-t vagy Volkswagent részesítik előnyben.


Milyen autókat vesznek a magyarok?

Míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vett autót, addig idén ez várhatóan 14 százalék nőhet, vagyis akár több százezer autó is gazdára találhat. Elsősorban az idősebb autók lehetnek népszerűek, tízből négyen 5 és 10 év közötti autót vennének, és a magyarok harmada a 10 és 15 év közötti gépjárműt választaná, a többiek pedig szinte kivétel nélkül az 5 évnél fiatalabb autókat részesítik előnyben. Az autók értékét tekintve elsősorban fél és 1 millió forint közötti (35 százalék) vagy az 1 és 3 millió forint közötti összeget (25 százalék) szánnak a vásárlásra. A magyarok mindössze 13 százaléka szeretne új autót venni, a legtöbben inkább a használt kocsit választják.

Magyar vagy külföldi import?

Az itthon vásárolt autók között a Suzuki és az Opel szerepelnek az első helyen, de a Volkswagen, a Ford és a Renault is töretlenül népszerűek. A túlnyomó többség (87 százalék) számára egyébként nem lényeges, hogy külföldről hoz be autót vagy hazai járművet vásárol, azonban ha lehetséges, akkor inkább hazai magánszemélytől vennénk használt autót.

A Datahouse adatai alapján egyébként a külföldről behozott autók között a

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • A 3-as BMW,
  • A VW Passat és
  • VW Golf voltak a legnépszerűbbek.

Egyre többen vesznek fel hitelt

A szabályozások kordában tartják a bankokat és ezért nem látható ugrásszerű növekedés

 - mondta Holló Bence, a Cofidis ügyvezetője. Ennek ellenére megfigyelhet, hogy egyre több hitelt vesznek fel a magyarok. A kölcsönökhöz is máshogy állnak a magyarok, megfordult a trend: amíg korábban inkább elutasították a hitelfelvételt, addig mostanra pozitívan állnak a kölcsönökhöz.

Az autóhitelezés terén is bővülés várható, ezért új termékkel rukkol elő a Cofidis. Kisebb összegű gépkocsikra is adhatnak hitelt az autókereskedőn keresztül, ennél nem lesz szükség fedezetként felajánlani az autót. Ez leginkább abban különbözik a személyi kölcsöntől, hogy a pénzintézet a kerekedőnek utalja a pénzt.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?