9 °C Budapest

Kiderült, mivel utaznak legszívesebben a magyar családok

2016. november 11. 18:01

A leggyakrabban gépkocsival közlekednek a magyarok, a megkérdezettek 60 százaléka ül hetente többször a volán mögé. Azonban, ha van gyerek a családban, akkor többször váltanak két kerékre: a szülők 40 százaléka szeretne többet biciklizni, míg a gyermektelen felnőtteknek csak 27 százaléka tervezi ezt.

A magyarok 60 százaléka autózik, míg a helyi tömegközlekedést és a biciklit csak 32, illetve 31 százalék használja hetente több alkalommal - derül ki a K&H Biztosító biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a gyakran autózók 69 százaléka férfi, az autóhasználat pedig leginkább az országon belül a nyugati országrészre és a kisebb településekre jellemző. A helyi tömegközlekedés pedig leginkább a fővárosiak körében népszerű: 65 százalékuk használja hetente többször. A felmérésből az is kiderül, hogy a legritkábban használt közlekedési módok a telekocsi és a repülőgép.

Család két keréken

Míg az autózók és a helyi tömegközlekedést használók 75-80 százaléka a jövőben ugyanannyit utazna ilyen módon, a megkérdettek közel hatoda - 14,4 százaléka - a biciklizést gyakoribbá tenné. Biciklire leginkább a gyerekesek pattannának gyakrabban: a gyermeket nevelő szülők 40 százaléka szeretne többet biciklizni, míg a gyermekteleneknél mindössze 27 százalékos az arányuk.

Nyerő a vonat

A megkérdezettek a biztonság alapján is sorba rendezték a közeledési eszközöket. A tömegközlekedést a lakosság kifejezetten biztonságosnak tartja: a vonatot 74 százalék, a távolsági buszt 70, a helyi tömegközlekedést pedig 68 százalék mondta biztonságosnak. A repülés megítélése valamivel rosszabb, a lakosság 62 százaléka bízik benne. Annak ellenére, hogy a leggyakrabban az autókat használják a magyarok, a megkérdezettek mindössze 55 százaléka találta biztonságos közlekedési módnak az autózást. A gépkocsik mögé csak a telekocsi, a bicikli és a motorok szorultak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?