2026-ban október 23-a péntekre esik, így önmagában egy háromnapos hosszú hétvégével lehet számolni.
Környezetvédelmi és gazdaságossági okokból óránként 20 kilométerrel csökkenthető a gyorsforgalmi utak tervezési sebessége - többek között ezt tartalmazza a közutak tervezéséről szóló rendelet tervezete.
A kormány honlapján megjelent tervezet az autópályákat, az autóutakat és a gyorsutakat gyorsforgalmi utaknak nevezi. Ezek közös jellemzője, hogy nem lehet rajtuk szintbeli kereszteződés. A melléklet tartalmazza azt, hogy melyik útnak mekkora a tervezési sebessége, amely azt jelenti, hogy a jármű száraz burkolaton és jó látási viszonyok mellett, jó műszaki állapotban, biztonságosan közlekedhet azon. Ez a sebesség autópályán 130, autóúton és gyorsúton pedig 110 kilométer óránként. Amennyiben azonban a gazdasági körülmények vagy a környezet védelme miatt ezeknek a sebességeknek a betartása sokba kerülne a beruházás során, úgy a tervezési sebesség legfeljebb óránként 20 kilométerrel csökkenthető.
Az új utak kapacitásait úgy kell méretezni, hogy azok a forgalomba helyezéstől 15 éven át ki tudják szolgálni a várható forgalmat. Annak azonban nincs akadálya, hogy az út ütemezetten épüljön meg, például először csak az egyik pálya legyen készen. A kétpályás, külterületi utaknál, az óránként 70 kilométeres tervezési sebesség felett kötelező fizikailag elválasztani a két pályát. Amennyiben alagútban halad a kétszer egysávos út, úgy ahhoz elég egy alagutat fúrni. Amennyiben mindkét irányba több forgalmi sávos az út, akkor irányonként külön alagútban vezethető az (tehát nem kötelező két alagutat fúrni).
A teljes cikk itt olvasható.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







