Az év utolsó heteiben a gazdasági, társadalmi és piaci folyamatok egyaránt kiemelt figyelmet kaptak, miközben a karácsonyi készülődés és az év végi kiadások új kihívásokat...
A nők számára használt autó vásárlásakor a praktikusság a legfontosabb szempont, és szívesen választják a jól bevált márkákat.
A Nemzetközi Nőnap alkalmából az AAA AUTO közzétette a női vezetőkről és használtautó-vásárlókról végzett kutatásának eredményeit. A nőket az ésszerűség vezérli használt gépkocsi vásárlásakor, és jobban érdekli őket az autó műszaki állapota, mint a színe. A 2015-ös évben a Suzuki volt a legnépszerűbb a magyar nők körében, ez a márka tette ki a női vásárlóknak eladott gépkocsik 13 százalékát.
- mondta az AAA AUTO ügyvezető igazgatója, Karolína Topolová.
Magyarországon a vásárlók közel 30 százalékát teszik ki a női ügyfelek, akiknek a vállalat statisztikái szerint
- 64 százaléka a ferde hátú autókat kedveli,
- 13,5 százalék választ négyajtós modellt, míg
- 8 százalék kombit.
A nők praktikus szempontok alapján választanak gépkocsit. Elsősorban ez az oka annak, hogy többnyire kisebb autót vásárolnak, gyengébb motorral, mivel ezekkel könnyebb parkolni, és kevesebbet fogyasztanak a városban.
- tette hozzá Karolína Topolová.
A nők körében legnépszerűbb modellek 2015-ben:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
1. Suzuki Swift
2. Opel Astra
3. Opel Corsa
4. Škoda Fabia
5. VW Polo
5.Toyota Yaris
7. 9. Suzuki Ignis
7. 9. Ford Fiesta
7. 9. Peugeot 206
10. Ford Focus
Az AAA AUTO-tól vásárló nők többsége a benzines autókat részesítette előnyben (76 százalék) a dízellel szemben (24 százalék), valamint a túlnyomó többségük kézi sebességváltós autót vásárolt. A szürke volt a legnépszerűbb szín (26 százalék), megelőzve a kéket (15 százalék) és a feketét (12,5 százalék).
A praktikum fontosabb a nők számára, mint a kényelem, a harmadik legfontosabb szempont pedig a biztonság, de ha a választható extrákról van szó, a nők a biztonságot teszik az első helyre. Ezért vásárolt a nők 80,5 százaléka ABS-szel, 56 százalékuk pedig ködlámpával felszerelt autót. A döntés előtt a nők az átlagos üzemanyag-fogyasztást, a csomagtartó méretét és más hasznos funkciókat, például a tempomat vagy a telefon-kihangosító rendszer meglétét is mérlegelik.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








