A VIRTU, az ISSEI és a Tortuga is bekerült a nemzetközi TOP 100-as válogatásba.
Izgalmas közlekedési helyzettel találhatják szembe magukat azok, akik Budapesten, a Váci úton autóznak.
A napokban kihelyezett tábla szerint Budapesten, a Váci úton a Dózsa György úttól kifelé csak és kizárólag 70 km/h-s sebességgel lehet szabályosan közlekedni.
Magyarországon kevés helyen alkalmazzák a "Kötelező legkisebb sebesség" táblát, arra pedig végképp nem szokott sor kerülni, hogy az adott útszakaszon érvényes maximális sebességgel egyezzen meg a rajta szereplő érték.
A budapesti XIII. kerületben erre került sor a napokban, amikor a korábban is ott levő 70 km/h maximális sebességet jelező tábla fölé kikerül a szervizút és a főpálya sávjaira vonatkozó "Legkisebb sebességeket" felsoroló tábla.

Minden valószínűség szerint hibás tábla kerül kihelyezésre, melyen a sebességekre vonatkozó jelzések nem piros körbe foglalt fehér alapra írt fekete számokkal, hanem kék alapra fehér számokkal kerültek feltüntetésre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az azonban biztos, hogy amíg ez a tábla kint van, addig csak és kizárólag 70 km/h-s sebességgel lehet szabályosan haladni a Váci út egy szakaszán.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







