Elkerülhetetlen a fordulat a szigetországban: a népességfogyás miatt teljesen új védelmi stratégiára van szükség

A 2035 és 2040 közötti időszakra előrejelzett, szövetséges katonai szakértők bevonásával végzett hadijáték-szimulációk egyértelművé tették, hogy Japán nem alapozhatja védelmét az Önvédelmi Erők létszámának növelésére. Ennek oka, hogy a hadköteles korú népesség a következő évtizedben várhatóan 10-15 százalékkal zsugorodik.

A szimulációk arra is rámutattak, hogy egy esetleges konfliktusban a fő veszélyt nem a szárazföldi indítású rakéták, hanem a kínai bombázó repülőgépek jelentenék, különösen a H–6K, a H–6N, valamint a fejlesztés alatt álló, alacsony észlelhetőségű H–20-as típusok. Becslések szerint Peking 2030-ra naponta több ezer tonnányi hadianyagot, főként robotrepülőgépeket és siklóbombákat vethetne be Japán ellen. A repülőgépek a Japán-tenger felett, egy 555 kilométer széles folyosóból indíthatnák meg a csapásokat, biztonságos távolságban maradva a jelenlegi japán légvédelmi rendszerek hatótávolságától.

Murano Maszasi japán védelmi elemző és a jelentés többi szerzője szerint a tokiói stratégiának alapvető irányváltásra van szüksége. A drónok és a beérkező rakéták puszta elfogása helyett magukat a hordozóeszközöket kell megsemmisíteni még az indítás előtt. Egyetlen ellenséges bombázó kiiktatásával ugyanis hat-nyolc robotrepülőgép indítását lehet megelőzni, miközben a repülőgépet is végleg kivonják a harcból.

A fenyegetés elhárítására a szakértők egy háromrétegű, nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer kiépítését javasolják. Az első védelmi vonalat nagy hatótávolságú rakéták és csalidrónok alkotnák. A második védelmi gyűrűbe rendkívül nagy hatótávolságú fegyverrendszerek kerülnének, amelyeket sztratoszférikus ballonok vagy pilóta nélküli, lopakodó repülőgépek támogatnának, lehetővé téve a felszálló bombázók észlelését már a kínai légtér felett. A harmadik szint pedig a japán légibázisok közvetlen, megerősített védelmét, valamint a kifutópályák gyors helyreállítási képességét foglalná magában.

A légvédelem mellett a szimulációk a tenger alatti hadviselés kulcsszerepét is igazolták. Az egyik modellezett forgatókönyv szerint a tengeralattjárók és az autonóm víz alatti eszközök okozták a kínai felszíni flotta veszteségeinek 42 százalékát. A jelentés a hagyományos meghajtású, rakétahordozó tengeralattjárók és a pilóta nélküli rendszerek kombinációját tartja a leginkább kifizetődő megoldásnak, amellyel elkerülhetők a nukleáris meghajtás rendkívül magas költségei. A japán védelmi minisztérium szakértői egyébként már tavaly javasolták egy függőleges indítórendszerrel felszerelt, új tengeralattjáró-osztály fejlesztését.

A javasolt lépések egy szélesebb körű stratégiai szemléletváltást tükröznek, mivel a modern hadviselésben egyre inkább elmosódik a határ a védelem és a támadás között. Japán 2022-ben már elfogadta az ellentámadási képesség doktrínáját, amely meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi az ellenséges indítóállások megelőző csapásokkal történő megsemmisítését. A szakértők rámutattak, hogy a támadásra készülő bombázók kiiktatása pontosan ebbe a katonai logikába illeszkedik, és elengedhetetlen a szigetország hatékony védelmének garantálásához.