Újabb régészeti feltárás zajlik Nagyvázsonyban: a 77-es főút közelében Árpád-kori település nyomait és Kinizsi Pál kirabolt sírjának maradványait keresik.
Megkongatta a vészharangot a kétségbeesett gazda: hiába esett, sok térségben katasztrófa közeleg
Bár az elmúlt napok esőzései átmeneti megkönnyebbülést hoztak, a magyarországi aszályhelyzet továbbra is súlyos, a gazdák szerint sok térségben katasztrofális a vízhiány. A termelők arra figyelmeztetnek: csapadék nélkül idén is jelentős terméskiesés jöhet több alapnövény esetében.
A jól ismert mondás szerint a májusi eső aranyat ér, azonban a jelenlegi helyzetben ez legfeljebb részleges vigaszt jelent a mezőgazdaság számára. A legutóbbi csapadék ugyan több helyen átnedvesítette a talaj felső rétegét, de a mélyebb rétegekben továbbra is súlyos vízhiány tapasztalható, ami az ország jelentős részén meghatározza a tavaszi munkákat és a várható terméseredményeket - írta a Baon.hu.
Egy bajai gazdálkodó, Csordás József szerint a helyzet évek óta romlik, és mára eljutottak odáig, hogy a talaj mélyebb rétegeiből gyakorlatilag elfogyott a víz. A termelő 140 hektáron gazdálkodik, ahol többek között repcét, búzát, kukoricát és napraforgót termeszt. Elmondása szerint a csapadékhiány már a vetésszerkezetet is átalakította: a szójával például fel kellett hagynia, a kukorica területét pedig csökkentette a kockázatok miatt. A gazdák sokszor már a vetés pillanatában sem tudják, milyen időjárási körülmények mellett kell majd betakarítaniuk a termést.
A termelő szerint az idei évben is reális forgatókönyv, hogy a búza és az árpa hozama 4–5 tonna/hektár körül alakul, de csak megfelelő csapadék esetén. A repce viszont több térségben már most gyakorlatilag kiesett a termelésből.
A problémát tovább súlyosbítja, hogy a felvásárlási árak közben csökkennek
Egy tonna búza jelenleg körülbelül 65 ezer forintos áron értékesíthető, ami a magas termelési költségek – vetőmag, műtrágya, energia – mellett sok esetben alig hagy nyereséget a gazdáknál.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ópusztaszeri kormányülés is foglalkozott az aszályhelyzettel: a vízügyi szakértők és döntéshozók szerint új intézkedésekre van szükség. A tervek között szerepel az Országos Vízügyi Koordinációs Központ felállítása, valamint egy mintegy 257 milliárd forintos hosszú távú vízügyi fejlesztési csomag előkészítése.
A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák: a mostani esőzések legfeljebb átmeneti enyhülést hoznak, a valódi megoldást a tartós csapadék és a vízmegtartó rendszerek fejlesztése jelentheti. A gazdák szerint addig marad a bizonytalanság, és a remény, hogy „add már, uram, az esőt” – ezúttal nem csak jelképes kérés marad.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







