25 °C Budapest
Látványos kilátás Phenjanra a Juche-torony kilátóteraszáról. Nyugat felé, a Ryugyong Hotel felé. Phenjan Észak-Korea KNDK 2013. augusztus

Műholdképek rántották le a leplet Kim Dzsong Un nagy titkáról: kiderült az elhallgatott igazság az orosz-ukrán háborúról

2026. május 8. 17:44

A BBC vizsgálata műholdképek és az észak-koreai állami hírügynökség fotóinak elemzése alapján arra jutott, hogy mintegy 2300 észak-koreai katona neve szerepel egy Phenjanban nemrég felavatott emlékművön. Ez az első kézzelfogható adat arról, hogy mekkora veszteséget szenvedtek Kim Dzsong Un csapatai az orosz–ukrán háborúban.

Dél-Korea becslései szerint legalább 11 ezer észak-koreai katonát küldtek Oroszországba, hogy segítsenek visszafoglalni az ukrán erők által 2024 augusztusában elfoglalt kurszki területeket. Phenjan cserébe élelmiszert, pénzt és technológiai segítséget kapott Moszkvától. A zárt rezsim soha nem hozta nyilvánosságra a veszteségek pontos számát. Az idén áprilisban felavatott phenjani emlékműegyüttes azonban most első alkalommal szolgál megfigyelhető támpontokkal - közölte a brit hírportál.

Kim Dzsong Un 2025 októberében rendelte el egy emlékpark építését Phenjan Hvaszong kerületében. A Planet Labs műholdképeinek elemzése szerint az építkezés még abban a hónapban megkezdődött. Decemberre az 52 ezer négyzetméteres komplexum már szerkezetkész állapotban volt, márciusra pedig nagyrészt a külső burkolat is elkészült. A környezetrendezési munkálatok áprilisra fejeződtek be. Az április 26-án megnyitott létesítmény hivatalos neve Tengerentúli Hadműveletek Harci Hőstettjeinek Emlékműzeuma. Az állami KCNA hírügynökség szerint a komplexum az észak-koreai katonák "páratlan bátorságát" hivatott megörökíteni.

A BBC a KCNA által közzétett képek alapján kiszámolta az emlékmű kapacitását. A két, egyenként 30 méter hosszú emlékfal körülbelül 14 mezőre oszlik. Ezek közül kilencben sorakoznak a nevek, mezőnként nagyjából 16 oszlopban, oszloponként nyolc névvel. Ez falanként 1152, vagyis összesen 2304 nevet jelent. A becslést Csong Szonghak, a dél-koreai Nemzetbiztonsági Stratégiai Kutatóintézet munkatársa is megerősítette. A szakértő megjegyezte, hogy a falak rendkívül apró betűkkel, sűrűn teleírva "több ezer nevet" tartalmazhatnak.

Ez a szám közel áll a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) korábbi, 2025. szeptemberi adatához, amely mintegy 2000 elesett és 2700 sebesült észak-koreai katonáról szólt. A NIS idén februárban már úgy frissítette a becslését, hogy a kiküldött 11 ezer katonából összesen mintegy hatezren estek el vagy sebesültek meg. A hírszerzés ugyanakkor a két kategória pontos arányát nem részletezte.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az emlékparkban az emlékfalak mellett egy temető és valószínűleg egy kolumbárium is található. Egy áprilisi műholdkép alapján nagyjából 278 sírhelyet azonosítottak. A szakértők szerint ezekben a hazaszállított holttestek, a magasabb rangú tisztek, illetve a különleges elismerésben részesített katonák nyugszanak. A temető közepén álló háromszintes épület Csong Szonghak szerint legalább ezer urna befogadására alkalmas tárolórekeszeket rejt.

A phenjani kormány az emlékpark mellett egy lakótelepet is épített a kerületben a veteránok és az elesettek családtagjai számára. Ide márciustól már be is költözhettek a lakók. Cso Hanbom, a Koreai Nemzeti Egyesítési Intézet kutatója szerint az emlékmű felállítása egyértelmű politikai célt szolgál. Phenjan a súlyos veszteségek ellenére is igyekszik legitimálni a katonai beavatkozást, egyúttal jelezni kívánja, hogy kész fenntartani a katonai együttműködést Moszkvával.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Felix DeSouza
2 hete
Nincs ebben semmilyen titok vagy újdonság, Oroszország, Észak-Korea, Kína és a többi kommunista vagy exkommunista csatlós állam régóta össze van nőve, egy blokkot képez, együtt kavarják a fekáliát. Ezért is röhejes hogy a Nyugatot ekézik Ukrajna támogatása miatt, miközben pl a vietnami háborút az oroszok és a kínaiak jóval nagyobb és elszántabb katonai támogatása nyerte meg, anélkül a vietkong nem sokáig tudott volna ellenállni.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?