A közel-keleti krízis ehhez képest semmi: minden idők legnagyobb válságát hozhatja el ez a konfliktus

Bár az elmúlt évek híradásait és a közbeszédet érthető módon az orosz–ukrán háború lövészárkai, valamint a Közel-Keleten újra fellángoló, tragikus konfliktusok uralják, a globális geopolitikai térkép távolról sem csak ezeken a pontokon izzik. Miközben a tekintetünk a legvéresebb frontvonalakra szegeződik, a háttérben olyan feszültséggócok alakultak ki, amelyek bármelyike képes lehet alapjaiban megrendíteni a 21. századi világrend maradékát is.

Ma már egyre világosabbá válik, hogy a hidegháború utáni, gránitszilárdságúnak hitt „boldog békeidők” korszaka nem csupán megbicsaklott, hanem lezárulni látszik. Szakértői körökben konszenzus mutatkozik abban, hogy nem egy rövid ideig tartó interregnumot, egyfajta átmeneti zavart élünk át: a nemzetközi jog és a status quo eróziója valami sokkal riasztóbb folyamatot vetít előre.

A legnagyobb veszélyt ugyanis a precedens ereje jelenti. A nagyhatalmi agressziók sikere vagy büntetlensége más államok számára is legitimálhat egy fegyveres konfliktust.

A legveszélyeztetettebb konfliktusos zónák listáját ebben a cikkben vettük végig az év elején. Ám kétségtelen, hogy ebben a feszült világpolitikai környezetben az egyik legveszélyesebb „lőporos hordó” a Tajvani-szoros mentén található. De vajon mennyire reális egy Tajvan elleni kínai invázió a közeljövőben? Felbátorítják-e Pekinget a világ más pontjain zajló konfliktusok? Jelen cikkünkben Magyarország két elismert Kína-szakértője, Salát Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a PPKE BTK Kínai Tanszékének vezetője, valamint Matura Tamás, a Corvinus Egyetem oktatója lesz segítségünkre abban, hogy kibontsuk a tajvani krízis mélyrétegeit és a lehetséges forgatókönyveket.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fájó alku vethet véget az orosz-ukrán háborúnak: ha ez megtörténik, az egész világon durva háborúk robbanhatnak ki

Mozgalmas és fordulópontokkal teli év volt 2025: a világpolitika erővonalai szinte hónapról hónapra íródtak át.

Kína mindig is kivárásra játszott - és az idő még mindig nem jött el számukra

Adja magát a feltételezés, hogy miközben az Egyesült Államok figyelmét és erőforrásait leköti a Közel-Kelet és Kelet-Európa, a pekingi vezetés úgy érezheti: eljött az idő a cselekvésre. Szakértőink szerint azonban a kínai vezetés logikája ennél sokkal összetettebb, és a jelenlegi világpolitikai káosz nem feltétlenül jelent zöld lámpát egy tajvani offenzívához.

Salát Gergely arra figyelmeztet, hogy Kína több évezredes múlttal rendelkező nagyhatalomként saját belső logikája és folyamatai szerint működik. „Nem folyton azt lesi, hogy éppen ki hol hogyan kavar a világban” – fogalmazott a Pénzcentrum kérdésére a szakértő.

Bár Peking természetesen élénk figyelemmel követi a globális eseményeket, hagyományosan tartózkodnak a hirtelen, elhamarkodott lépésektől. Salát szerint sokkal inkább a kivárás jellemző rájuk. Úgy véli, most, hogy az USA figyelme megosztott, ezért elképzelhető némi „keménykedés” a térségben, ám ez nagy valószínűséggel „kimerül a szájkungfuban és talán hadgyakorlatokban.” Mint mondja, sokkal súlyosabb hatással lesz a kínai stratégiára a következő tajvani választások eredménye, semmint az, hogy az amerikaiak éppen hol avatkoznak be katonailag.

EZ IS ÉRDEKELHET

Retteghet az Egyesült Államok: a legnagyobb titokban, az óceánok mélyén készül a háborúra az ázsiai szuperhatalom

Miközben a világ a felszínen zajló konfliktusokra figyel, a nagyhatalmak közti verseny egyre inkább a mélyben dől el.

Ezt a képet árnyalja Matura Tamás, aki rávilágít arra, hogy a szakmai vélemények is megoszlanak a kérdésben. Kína árgus szemekkel figyeli a modern harctereket, és a tanulságok eddig nem feltétlenül az ő malmukra hajtják a vizet. A szakértő felhívja a figyelmet:

Egyelőre úgy tűnik, hogy a kínai fegyverrendszerek sem Venezuelában, sem Iránban nem voltak képesek felvenni a harcot az amerikai technológiával, bár nem egyértelmű, hogy ez a kezelőszemélyzet vagy a felszerelés hibájából történt.

A szakértő szerint Venezuela esete kifejezetten elbátortalaníthatta Pekinget, és az iráni konfliktus végkimenetele is kétséges. Ráadásul az amerikai intervenciók elhúzódó jellege és óriási erőforrásigénye szintén elgondolkodtatja a kínai vezetést, hiszen egy tajvani háború – és pláne egy hosszú távú megszállás – óriási emberi és anyagi veszteségekkel járna. Éppen ezért a kínai kormányzat egyértelműen a békés, vagy legalábbis a nyílt háborút elkerülő megoldást preferálja.

A békés stratégia és a „B-terv” triggerei

A nyugati közbeszédben gyakran agresszorként ábrázolják Kínát, ám Salát Gergely rámutat egy beszédes történelmi tényre: miközben a nyugati politikusok és médiumok igyekeznek a kínai vezetőket „erőszakos fráterekként” lefesteni, valójában Kína 1979 óta nem viselt háborút, ami egy ekkora nagyhatalom esetében az egész világtörténelemben példátlan.

A kínai stratégiai gondolkodásban mélyen gyökerezik az az elv, miszerint a konfliktusokat nem a csatatéren kell megnyerni. Az „A-terv” az, hogy az erőviszonyokat, a szövetségi rendszereket úgy alakítják át – és az ellenfelet úgy osztják meg –, hogy annak már ne is legyen kedve harcolni. Ez az előkészítő munka zajlik jelenleg is. Salát Gergely szerint Kínának van még bőven ideje:

77 évet kibírtak Tajvan nélkül, még néhány év vagy évtized ide vagy oda, nem számít.

Mint elmondta, Peking fő célja az, hogy évtizedek múlva egy átlagos tajvani fiatal magától érezze úgy: jobbak az életesélyei egy világhatalom állampolgáraként.

Matura Tamás azonban figyelmeztet, hogy a békés, vagy hibrid eszközökkel történő egyesítés esélye folyamatosan csökken. Így egyre inkább az a kérdés, elszánja-e magát a vezetés az eszkalációra. Matura szerint Peking számtalan – számunkra részben ismeretlen – tényezőt vesz figyelembe.

A legfontosabb ezek közül az USA katonai elszántsága és Tajvan aszimmetrikus védelmi képessége, amely rendkívül megdrágítaná a támadást. De Kína nem hagyhatja figyelmen kívül a nemzetközi imázsát sem: aligha engedheti meg magának, hogy a „Globális Dél” szemében ugyanolyan imperialista képet fessen magáról, mint amilyennek a Nyugatot igyekszik beállítani - mondja a Corvinus Egyetem oktatója.

Emellett egy elhúzódó háborút kihasználva a szomszédos államok a maguk javára próbálhatnák lezárni a határvitáikat, vagy ami még rosszabb: gyorsan létrejöhetne egy Kína-ellenes katonai szövetség a régióban.

EZ IS ÉRDEKELHET

Közelebb a világháború, mint gondoltuk? Megint Magyarország lehet az egyik legnagyobb vesztese

Az utóbbi időben egyre többen úgy érezhetik, hogy a világ kibillent abból a viszonylagos egyensúlyból, amelyhez az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk.

Mikor léphet életbe mégis a katonai „B-terv”?

A szakértők szerint alapvetően két forgatókönyv robbanthatja be a hordót:

• Vörös vonalak átlépése: Salát Gergely szerint, ha Kínát beleprovokálják a háborúba. Ide tartozna, ha Tajvan hivatalosan kikiáltaná a függetlenségét, vagy ha sor kerülne egy magas szintű tajvani–amerikai csúcstalálkozóra. Bár Salát hozzáteszi: „Feltételezhetjük, hogy a tajvaniak nem öngyilkosok, de persze sose lehet tudni.”
• Belső válság: Mindkét szakértő egyetért abban, hogy a belső hatalmi dinamika sorsdöntő. Salát szerint a pekingi érdekcsoportok hatalmi harcai elvezethetnek egy „előremenekülő” háborúhoz, bár jelenleg láthatóan jobban leköti őket az ötéves tervük, mint a sziget lerohanása. Matura Tamás ezt kiegészíti a Kommunista Párt legfőbb céljával, a rezsim túlélésével: „Ha azt érzékelik, hogy például a romló gazdasági helyzetből fakadó növekvő társadalmi elégedetlenség legjobb ellenszere egy katonai konfliktus kirobbantása, akkor sajnos gyorsan megváltozhat a helyzet.”

Idővonal és előjelek: Látnánk-e, ha jönnek?

Ha Peking mégis a támadás mellett döntene, az nem érné váratlanul a világot. Matura Tamás szerint a következő néhány évben alacsony a valószínűsége az összecsapásnak; maguk a tajvani elemzők is a 2030-as évek első felét tartják a legkorábbi reális időpontnak.

Ahogyan Oroszország ukrajnai invázióját is hónapokkal előre jelezték a nyugati hírszerző szervek, egy tajvani invázió előkészületeit is idejekorán kiszúrnák. Matura szerint az intő jelek széles spektrumon mozognának: nagyobb csapatmozgások a kontinensen, logisztikai előkészületek (hadianyag-felhalmozás a partvidéken), diplomáciai és propaganda-lépések, egészen addig az intő jelig, hogy hirtelen bevonják a kínai katonák eltávozását. Ezt a képet azonban némileg homályosítják a Tajvan körüli állandósult kínai hadgyakorlatok, hiszen ember legyen a talpán, aki megmondja, egy rutinszerű erődemonstráció mikor csap át éles támadó műveletbe.

Salát Gergely is megerősíti ezt: egyelőre nyoma sincs annak a komoly katonai összevonásnak a szomszédos Fujian tartományban és a tengerszorosban, ami egy invázióhoz elengedhetetlen lenne.

A logisztikai rémálom: Invázió vs. Blokád

Milyen formát öltene egy valódi támadás? Salát Gergely egyértelműen fogalmaz:

A teljes invázió elképesztően kockázatos lenne.

Katonai szempontból Tajvan egy erődítmény. 1949 óta készülnek a szárazföldi támadásra, a legmodernebb amerikai fegyverekkel bástyázták körbe magukat. A sziget domborzata is a védőknek kedvez: területének kétharmadát hegyek borítják, amelyek elfoglalása – Salát szavaival – „maga lenne a rémálom.” Ehhez jön még hozzá, hogy több százezer katonát kellene átszállítani és partra tenni a legkeskenyebb pontján is 120 kilométer széles Tajvani-szoroson.

Az oroszoknak az amúgy tök sík Ukrajnában még egy nagyobb folyón se sikerült átkelniük négy év alatt, ez azért intő jel lehet a kínaiaknak is

– érzékelteti a nehézségeket a szakértő. Emellett belpolitikai és PR-katasztrófa is lenne megmagyarázni a lakosságnak, miért mészárolják le a „tajvani honfitársakat”, akikről a propaganda azt sulykolja, hogy csak egy maroknyi, külföldiek által lefizetett szeparatista miatt nem tértek még vissza az anyaországhoz.

Matura Tamás szerint a helyzet eszkalálásának módja a legbonyolultabb kérdés. A tengeri blokád kézenfekvő, ám ez időt ad a szövetségeseknek a reagálásra. Ha Peking gyors, biztos győzelmet akar, akkor kénytelen lenne ballisztikus rakétákkal megelőző csapást mérni a környező országokban lévő amerikai bázisokra.

Ez viszont azonnali hadüzenetet jelentene az USA, Japán, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek felé, nemzetközi jogilag pedig bebetonozná Kínát az agresszor szerepébe. Matura hozzáteszi: az eddigi kínai hadgyakorlatok inkább a sziget körbekerítését szimulálják. Ez lehetőséget adna Pekingnek arra, hogy a háborús cselekménynek számító blokádot jogilag belső „rendfenntartó műveletként” adja el, megnehezítve az ellene irányuló nemzetközi fellépést.

Ami Tajvan ellenálló képességét illeti, hosszú távon aligha bírnának ki egy inváziót. Matura szerint az energiatermelés korlátozottsága miatt a sziget tartalékai talán 6-9 hónapra lennének elegendőek. Azonban a stratégiai cél nem a katonai győzelem.

A tajvani védelem alapelve, hogy – fejlett technológiájukra és geopolitikai helyzetükre támaszkodva – akkora veszteségeket tudjanak okozni a támadóknak, ami már önmagában elrettenti Pekinget. Ezt támasztja alá Salát is: ha a tajvaniak morálját nem sikerülne az első órákban megtörni, elhúzhatnák a háborút, ami megemelné a költségeket és a kockázatokat – ezt pedig a kínai vezetés zsigerből kerüli. A mindent eldöntő kérdés azonban nem a tajvaniak harci kedve, hanem az Egyesült Államok beavatkozása.

Washington kétértelműsége és a regionális dominóhatás

Tajvan sorsa végső soron Washington kezében van. Mindkét szakértő felhívta a figyelmet az Egyesült Államok úgynevezett „stratégiai kétértelműség” politikájára, amelyet 1979 óta alkalmaznak.

A stratégia lényege, hogy Washington nem köti senki orrára, beavatkozna-e katonailag Tajvan védelmében. Salát szerint ez mindkét felet sakkban tartja: a tajvaniak az amerikaiak akarata ellenére nem mernek függetlenséget kikiáltani, a kínaiak pedig nem tudhatják, hogy egy invázió esetén kitör-e az „instant amerikai–kínai háború”. Salát Gergely ennek kapcsán megjegyzi, hogy Trump alatt ez a bizonytalanság csak fokozódott, de abban nincs semmi kétértelműség, hogy Washington évtizedek óta kormányokon átnyúlóan önti a fegyvereket Tajvanba.

Matura Tamás szerint ugyanakkor a szakértői közösség szinte biztosra veszi az amerikai beavatkozást. Ennek prózai oka van: az USA egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen egy demokratikus, a világgazdaság szempontjából kulcsfontosságú szövetségest. „Egy ilyen lépés alapjaiban kérdőjelezné meg az Egyesült Államokba, mint a térségbeli biztonság letéteményesébe vetett hitet Szöultól Tokión át egészen a délkelet-ázsiai térségig, sőt azon túl globálisan is” – fogalmaz Matura. Bár a Trump-kormányzat már kikezdte az amerikai ethoszt, Tajvan cserbenhagyása egészen új szintre emelné a geopolitikai bizalomvesztést.

Ha a fegyverek megszólalnak, a tűz gyorsan átterjed az egész régióra. Salát Gergely végigveszi a potenciális résztvevőket:

• Dél-Korea: Bár igyekezne kimaradni a konfliktusból (hiszen elég probléma nekik Észak-Korea is), a több tízezer ott állomásozó amerikai katona miatt Washington könnyen beleránthatná őket a háborúba.
• Japán: Ez egészen más tészta. A japán miniszterelnök a közelmúltban egyértelművé tette: egy tajvani offenzívát egzisztenciális fenyegetésként kezelnének, ami a japán jog szerint felhatalmazást ad az „önvédelmi erők” bevetésére. Mivel a konfliktus szinte biztosan az okinawai amerikai bázisok elleni támadással kezdődne, Japán akkor sem tudna kimaradni, ha akarna.
• Fülöp-szigetek: Szintén amerikai szövetséges, ráadásul komoly területi vitáik vannak Kínával a Dél-kínai-tengeren. Aligha néznék jó szemmel, ha Peking hirtelen ott teremne a küszöbükön.

Egy tajvani invázió tehát az egész Kelet-Ázsiát lángba borítaná. „Ezt persze mindenki tudja, így akinek esze van, nem játszik a tűzzel. Persze nem mindenkinek van esze” – jegyzi meg fanyarul Salát. Erre rímel Matura meglátása is, miszerint a régió országaiban már régóta kész stratégiák vannak a fiókban minden eshetőségre, a Pekingnek való behódolástól a kemény ellenállásig.

Gazdasági apokalipszis: El sem tudjuk képzelni a hatásokat

Ha valaki azt hiszi, hogy a Közel-Kelet válsága vagy az ukrajnai háború gazdasági utórengései súlyosak, az még nem látta a tajvani forgatókönyvet. Mindkét szakértő egyetért abban, hogy a globális következmények katasztrofálisak lennének.

Matura Tamás a közelmúltba nyúl vissza példáért: amikor a koronavírus alatt enyhe chiphiány lépett fel, a világ azonnal megérezte. Az autógyártóknál 9-10 hónapra nőtt a várólista, az elektronikai cikkek ára az egekbe szökött. És ez csupán egy apró ellátási zavar volt.

Egy általános háború a Csendes-óceán nyugati medencéjében érintené az USA-t, Kínát, Japánt, Dél-Koreát, azaz a világ első, második, ötödik és tizenötödik legnagyobb gazdaságát, magát a technológiai kulcsszereplő Tajvant... ide értve az előbb említett országokkal több ezer milliárd euró értékben kereskedő Európát is.

A szakértő szerint egyszerűen nem elég élénk a fantáziánk a teljes világgazdasági pusztítás felméréséhez.

Salát Gergely még plasztikusabban fogalmaz. Szerinte a tajvani chipek kiesésével – amelyekre a modern ipar, beleértve a kínait is, épül – „az egész világon leállna az ipar, mennénk vissza a középkorba.” Emellett Tajvan mellett húzódik a világ legfontosabb kereskedelmi útvonala, amely Japán, Dél-Korea és Kína energiáját és exportját szállítja. Ezen útvonalak kieséséhez képest a Hormuzi-szoros lezárása szúnyogcsípés a világgazdaságnak.

Kína persze számíthatna szankciókra. Matura szerint a Nyugat lépne, és Kína nem véletlenül törekszik évek óta a gazdasági önellátásra és alternatív kereskedelmi partnerek (például Oroszország) bevonására. Salát ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy Kína gazdaságilag nem Oroszország. Míg Moszkva integrációja nagyrészt az energiára korlátozódott (és a szankcionálásuk még így is fájdalmas volt Európának), a Kínáról való leválás a Nyugat számára „lényegében öngyilkosság lenne.” Ahogy a szakértő érzékletesen rávilágít: „Egy melltartókapcsot vagy routert sem tudunk legyártani nélkülük. Ezért ezt a helyzetet jó lenne elkerülni.”

Van-e remény a békére?

A rendkívül sötét geopolitikai és gazdasági kilátások ellenére a szakértők szerint a helyzet nem reménytelen. Innen Európából hajlamosak vagyunk Kína és Tajvan viszonyát a két Korea, vagy az egykori NDK és NSZK végletes szembenállásához hasonlítani, de erről szó sincs.

Salát Gergely hangsúlyozza: a Tajvani-szoros két partja gazdaságilag elképesztően szorosan integrálódott. Fontos befektetési és kereskedelmi partnerei egymásnak, és rengeteg az oktatási, turisztikai és tudományos együttműködés.

Bár krízishelyzetben a nagypolitika feszültsége mindent felülír, „békeidőben nem eszik olyan forrón a kását.” A tajvani demokrácia sajátosságaiból fakadóan pedig annak is komoly esélye van, hogy a következő választásokon egy pragmatikusabb, Kína-barátabb politikai erő kerül hatalomra – a parlamentben már most is ennek a tábornak van a legnagyobb frakciója. Egy ilyen belpolitikai fordulat pedig ismét évekre, vagy akár évtizedekre elhozhat egy nyugalmasabb időszakot a világ legveszélyesebb lőporos hordójának vidékére.

Pénzcentrum kutatás a mesterséges intelligenciáról!

A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös kutatásra arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen a kapcsolata jelenleg az embereknek a mesterséges intelligenciához, mire használják, mire nem használják, és hogy milyen attitűddel közelítenek hozzá. Töltsd ki te is a teljesen anonim kutatásunk.