A szakértők szerint a kormánypozícióba került Tisza Pártnak nehéz strukturális reformokkal kell szembenéznie.
Kimondta a legrosszabbat Donald Tusk: gigantikus uniós hitelből fegyverkeznek a nyílt konfliktus árnyékában
Andrius Kubilius védelemért felelős és Piotr Serafin költségvetésért felelős uniós biztos, valamint Donald Tusk lengyel kormányfő jelenlétében aláírták pénteken a varsói kormányfői hivatalban a Lengyelországnak szánt, 43,7 milliárd eurós SAFE hitelprogramról szóló szerződést.
Lengyelország a legnagyobb kedvezményezettje a védelmi képességek fejlesztését célzó uniós SAFE programnak a tagállamok közül. A szerződést lengyel részről Wladyslaw Kosiniak-Kamysz nemzetvédelmi miniszter és Andrzej Domanski pénzügyminiszter, az Európai Unió részéről pedig a két jelenlévő biztos látta el kézjegyével. Tusk az aláírási ünnepségen áttörésnek nevezte, hogy Lengyelország ilyen magas, védelmi célokra szánt összeghez jut. Az ország ennek köszönhetően "biztonságosabb lesz ezekben a nehéz, ennyire kockázatos időkben, a Föld e különleges helyén" - fogalmazott.
Kifejezte abbéli reményét, hogy Lengyelországot "elkerüli a nyílt konfliktus". "Tudjuk, milyen korban és milyen helyen élünk, ezért biztosak akarunk lenni abban, hogy a lengyel hadsereg és a hadiipar képes lesz helytállni minden kihívás esetén" - jelentette ki Tusk.
Megerősítette: a SAFE-szerződést szombaton, második uniós tagállamként Litvánia is aláírja. A hiteleszközöket a lengyel hadsereg gyors felfegyverzésére szánják, különösen katonai felszerelések beszerzésére európai gyártóktól, amelyekkel május végéig meg kell kötni a szerződéseket. A beszerzéseket 2030-ig meg kell valósítani. A Lengyelországnak szánt forrásokat egyebek között a keleti határ megerősítését célzó Keleti Pajzs programra, valamint a drónelhárító rendszerek, a légvédelem, a tüzérség és a páncélozott járművek állományának fejlesztésére használják fel a tervek szerint.
Andrzej Domanski pénteken a Polsat News kereskedelmi hírtévében elmondta: a hitel kamatlábáról akkor derülnek ki adatok, amikor az Európai Bizottság "ténylegesen felveszi a hitelt a piacon", de alacsonyabb lesz a Lengyelország számára elérhető egyéb hitelekhez képest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az első részlet kamatlába "valószínűleg valamivel három százalék felett" lesz - tette hozzá Domanski. A hitelprogram politikai vita tárgyává vált Lengyelországban. Karol Nawrocki elnök márciusban megvétózta a SAFE-eszközök lengyelországi lehívásáról szóló törvényt. A Tusk vezette kabinet ezt követően úgy döntött, hogy a hitelt egy kormányhatározat alapján hívják le.
Nawrocki a vétót egyebek között azzal indokolta, hogy a SAFE-hitel összegével együtt várhatóan rendkívül magas kamatot is vissza kell fizetni. Kifogásolta az uniós program feltételrendszerét is, mert az alapján Brüsszel felfüggesztheti a finanszírozást. Az elnök egy alternatív, a lengyel jegybank aranykészleteire alapozó finanszírozást javasolt a védelmi képességek fejlesztésére, ezt azonban a kormánykoalíció elutasította.







