Helyi tűzszünet lépett életbe, annak érdekében, hogy helyre tudják állítani a zaporizzsjai atomerőmű külső áramellátását.
Az amerikai elnök szerint az Iránban lezuhant amerikai vadászrepülőgéppel történtek nem befolyásolják az Egyesült Államok egyeztetéseit Iránnal.
Donald Trump pénteken az NBC News televíziónak adott telefonos interjúban annyit mondott, hogy "háború van". Az elnök szintén pénteken a The Independent brit napilapnak úgy nyilatkozott: reméli, hogy a lezuhant vadászrepülőgép még meg nem talált pilótája nem kerül iráni kézre.
További kommentárt nem fűzött az esethez, amelynek részleteit az amerikai kormányzat egyelőre nem közölte. Nem hivatalosan annyi derült ki, hogy egy vadászrepülő két pilótával a fedélzetén zuhant le Irán területén.
Egyiküket kimentették, másikuk után intenzív kutatás zajlik Irán nyugati hegyvidéki térségében. Washingtonban hivatalosan azt az iráni közlést sem erősítették meg, hogy egy második amerikai gép is lezuhant volna pénteken az iráni légvédelem beavatkozása nyomán.
Nem hivatalosan az amerikai kormányzat azt közölte, hogy bár a szóban forgó A-10 Warthogra rálőttek, a katonai repülő nem zuhant le.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







