A térségbe egyre több vadászgép és tankergép érkezik, miközben Donald Trump elnök a konfliktus esetleges kiterjesztését és a diplomáciai megoldási lehetőségeket egyaránt mérlegeli.
Donald Trump határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy Izrael atomfegyvert vessen be Irán ellen. Az amerikai elnök ugyanakkor megerősítette, hogy a hagyományos fegyverekkel végrehajtott, iráni célpontok elleni amerikai rakétacsapások tovább folytatódnak - írta meg a Portfolio.
Az Al-Arabija tudósítása szerint Trumpot újságírók kérdezték arról a felmerülő forgatókönyvről, miszerint a konfliktus során sor kerülhet-e nukleáris fegyverek bevetésére. A politikus egyértelműen reagált a felvetésre, és kijelentette, hogy Izrael soha nem fogja ezt megtenni.
A téma azért is kiemelt jelentőségű, mert miközben Teheránt folyamatosan azzal vádolják, hogy atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, a nemzetközi adatok szerint Izrael már most is jelentős arzenállal rendelkezik.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) becslései alapján nagyjából kilencven nukleáris robbanófej állhat Jeruzsálem rendelkezésére.
Bár a nukleáris fegyverek bevetését az amerikai elnök teljességgel kizárta, nyilatkozatában kitért a jelenleg is zajló katonai műveletekre. Elmondása szerint az amerikai erők már több ezer iráni célpont ellen hajtottak végre rakétacsapást, és ezek a támadások a jövőben is folytatódni fognak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire
A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.







