Bár a húsz bizottság elsőre soknak tűnhet, a korábbi parlamenti ciklusokban volt már példa ennél tagoltabb rendszerre is.
Dinasztikus puccs a színfalak mögött? Így szerezte meg a teljhatalmat a rejtőzködő Modzstaba Hámenei
Modzstaba Hámenei, az amerikai-izraeli csapásokban életét vesztett Ali Hámenei ajatollah fia lett Irán új legfelsőbb vezetője. Az 56 éves, eddig a nyilvánosság elől visszahúzódó férfi kiválasztása vitatott. Az Iszlám Köztársaság ideológiája ugyanis elutasítja az örökletes hatalomátadást.
Modzstaba Hámenei 1969-ben született az északkeleti Meshed városában, Ali Hámenei hat gyermeke közül másodikként. Középiskolai tanulmányait a teheráni vallásos Alavi Iskolában végezte. Ezt követően, 17 évesen több rövid időszakban is szolgált az irak-iráni háborúban. Vallási tanulmányait 1999-ben, harmincévesen kezdte meg a síita teológia központjának számító Kom városában, ami szokatlanul késői életkornak számít a szemináriumi képzés megkezdéséhez.
Bár soha nem töltött be kormányzati tisztséget, és nyilvános beszédeket sem tartott, évek óta keringtek pletykák a kulisszák mögötti jelentős befolyásáról. A WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokban "a palást mögötti hatalomnak" nevezték. A rendszeren belül "rátermett és határozott" figuraként tartották számon - jelentette a BBC.
Neve először a 2005-ös elnökválasztás kapcsán került a nyilvánosság elé. Mehdi Karrúbi reformista jelölt nyílt levélben vádolta meg azzal, hogy a Forradalmi Gárda és a Baszídzs milícia alakulatain keresztül beavatkozott a szavazásba Mahmúd Ahmadinezsád javára. Négy évvel később, Ahmadinezsád újraválasztásakor ugyanezek a vádak merültek fel ismét. A választás utáni tömegmozgalom, az úgynevezett Zöld Mozgalom tüntetői már akkor is a dinasztikus hatalomátadás ellen skandáltak. Az akkori belügyminiszter-helyettest, aki "választási puccsnak" minősítette az eredményt, hét évre bebörtönözték. Saját állítása szerint ez közvetlenül Modzstaba Hámenei kívánságára történt.
Kiválasztása már most vitákat kavar. Modzstaba csupán középrangú vallástudós, ami akadályozhatja elfogadottságát legfelsőbb vezetőként. Megválasztása előtt a hatalmi központokhoz közel álló egyes médiumok és tisztségviselők elkezdték az "ajatollah" címmel illetni. Megfigyelők szerint ezzel vallási tekintélyét próbálták mesterségesen növelni. Ugyanakkor volt már erre példa: apját is gyorsan ajatollahhá emelték, miután 1989-ben ő lett Irán második legfelsőbb vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Elemzők szerint Modzstaba várhatóan folytatni fogja apja keményvonalas politikáját.
Többen úgy vélik, hogy aki az amerikai-izraeli csapásokban elveszítette apját, anyját és feleségét, aligha fog engedni a nyugati nyomásnak. Vezetői képességei ugyanakkor nagyrészt még kipróbálatlanok, miközben az ország súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd. Izrael védelmi minisztere a múlt héten kijelentette: bárki is lesz Ali Hámenei utódja, "egyértelmű célponttá" válik a likvidálásra.
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








