Samuel Paparo admirális, az amerikai Indo-csendes-óceáni Parancsnokság vezetője 122 milliárd dolláros katonai fejlesztési csomagot kért a 2027-es pénzügyi évre.
Donald Trump szerint az iráni konfliktus lezárása és a nukleáris fenyegetés felszámolása után az olajárak gyorsan visszaállnak a normál szintre. Miközben az amerikai vezetés a magas üzemanyagárak átmeneti jellegét hangsúlyozza, és beleszólást követel Irán jövőjébe, a fegyveres konfliktus újabb amerikai áldozatot követelt.
Az amerikai elnök a közösségi oldalán arról írt, hogy a jelenlegi árugrás csak rövid távú. Úgy fogalmazott, hogy az iráni fenyegetés megsemmisítése után az árak zuhanni fognak. A mostani drágulás szerinte csekély ár, amelyet az Egyesült Államoknak és a világnak a békéért fizetnie kell.
Trump egy televíziós interjúban azt is egyértelművé tette, hogy az új iráni vezető személyét neki is jóvá kell hagynia. Ha ez nem történik meg, az illető nem marad sokáig a posztján. Ezzel a határozottsággal akarja elkerülni, hogy Amerikának évtizedenként vissza kelljen térnie a térségbe a folyamatos fenyegetések miatt.
Az elnök szavait erősítette meg Chris Wright energiaügyi miniszter is. Ő szintén átmenetinek nevezte a magas üzemanyagárakat, és ígéretet tett arra, hogy azok hamarosan visszatérnek a konfliktus kitörése előtti szintre. Kiemelte továbbá: nem tervezik, hogy az amerikai katonai műveleteket kiterjesszék az iráni olaj- és energiaipari létesítményekre.
Eközben Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy interjúban nyílt, stratégiai partnerségnek nevezte országa és Oroszország viszonyát. Bár nem volt hajlandó egyértelműen megerősíteni, hogy kapnak-e orosz hírszerzési adatokat az amerikai célpontok elleni támadásokhoz, a két állam közötti kiváló kapcsolatra hivatkozott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A harcoknak ugyanakkor továbbra is vannak súlyos emberveszteségei. Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) bejelentette a konfliktus hetedik amerikai halálos áldozatát: egy Szaúd-Arábiában állomásozó katona vesztette életét, aki még egy március elsejei iráni csapásban sebesült meg. Szombaton egy amerikai támaszponton katonai tiszteletadás mellett fogadták annak a hat katonának a holttestét, akik a konfliktus első napján estek el egy kuvaiti bázist ért támadásban.
címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Komoly bajban Donald Trump: végleg elszigetelte magát, a teljes európai szélsőjobb elpártolt mellőle
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







