Irán kész visszatérni az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodáshoz, amennyiben Washington is betartja vállalásait.
Emmanuel Macron francia elnök a világ jelenlegi instabilitásáról és egyensúlytalanságáról beszélve rámutatott, hogy 2024-ben világszerte több mint hatvan háború zajlott, ami szerinte abszolút rekord - közölte a The Guardian.
Macron hozzátette: "Még ha úgy tudom is, hogy ezek közül néhányat már lezártak." Megjegyzése egyértelmű célzás volt Donald Trumpra, aki rendszeresen azzal dicsekszik, hány konfliktust sikerült lezárnia.
A francia elnök szerint a multilateralizmus azért gyengült meg, mert egyes hatalmak akadályozzák működését, vagy egyszerűen elfordultak tőle, miközben a nemzetközi szabályokat aláássák. Macron aggasztónak nevezte, hogy éppen azokat az intézményi struktúrákat számolják fel, amelyek lehetővé tennék, hogy tárgyalások és diplomácia útján rendezzék a válságokat.
Élesen bírálta az Egyesült Államokat is: szerinte Washington maximális engedményeket követel, és nyíltan Európa gyengítésére, alárendelésére törekszik. Kifogásolta az "új területek felhalmozását" is. Kínával kapcsolatban a hatalmas túlkapacitásokra és a piacot torzító gyakorlatokra hívta fel a figyelmet, amelyek célja, hogy egyes ágazatokat a kínai termékek árasszanak el.
A megoldást Macron a szorosabb együttműködésben és az új megközelítések kidolgozásában látja, mindenekelőtt pedig a gazdasági szuverenitás és a stratégiai gazdaságpolitika megerősítésében – különösen az európai országok számára.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







