Oroszország magas fizetéssel, egyszeri juttatásokkal és állampolgárság ígéretével toboroz jemeni harcosokat az ukrajnai háborúba.
Hatalmas bejelentést tett az Európai Tanács elnöke: "nincs mese, el kell indítani Ukrajna EU-s csatlakozását!"
António Costa, az Európai Tanács elnöke Oslóban kijelentette: az Európai Unió célja, hogy Ukrajna csatlakozási tárgyalásai mielőbb hivatalosan is megkezdődjenek. Bár konkrét céldátumot nem tűzött ki, a politikus hangsúlyozta a folyamat dinamikájának fenntartását, egyúttal méltatta az ország háborús körülmények között végrehajtott reformjait.
Norvégiai látogatása során Costa kifejtette: legfontosabb törekvésük a tárgyalások hivatalos megnyitása és a bővítési folyamat előmozdítása. Úgy fogalmazott, nem tudja megjósolni, hogy a következő lépésekre még idén, 2027-ben vagy csak később kerül sor. Kiemelte azonban: a lényeg, hogy ne vesszen el a folyamat lendülete.
Az uniós vezető elismerően beszélt Kijev teljesítményéről. Lenyűgözőnek nevezte, hogy Ukrajna az országot sújtó súlyos háború ellenére is képes végrehajtani a teljes jogú tagsághoz elengedhetetlen reformokat. A csatlakozás feltételeire – különös tekintettel egy esetleges korlátozott tagságra – vonatkozó kérdésekre válaszolva emlékeztetett a folyamat kötött szabályaira. Leszögezte: a tagjelölt országoknak kivétel nélkül teljesíteniük kell az 1993-ban rögzített koppenhágai kritériumokat.
A magyar kormány Ukrajna uniós integrációját ellenző álláspontjára reagálva Costa felidézte: Budapest 2022-ben már hozzájárulását adta Ukrajna tagjelölti státuszához.
A bővítési folyamatok időigénye történelmileg változó. A csatlakozási rekordot Finnország tartja, amely a kérelem benyújtása után három évvel már tagállammá vált. Az ellenpélda Törökország, ahol közel harminc év elteltével is állnak a tárgyalások.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








