Hamis bírósági és adóhatósági iratokkal hitette el áldozatával, hogy pénzéhez később visszajuthat.
Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki teherautójával életveszélyes manővert hajtott végre az M0-ás autóúton – közölte kedden a Pest Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a sofőr 2024 júliusában a Törökbálinthoz tartozó szakaszon haladt pótkocsis teherautójával, amikor egy személyautó fel akart hajtani az autóútra. A férfi nem engedte besorolni a kocsit, sőt, villogással és veszélyes közelséggel próbálta gyorsabb haladásra kényszeríteni.
Mivel ez nem járt sikerrel, a vádlott hirtelen jobbra rántotta a kormányt, ezzel arra kényszerítve a személyautó vezetőjét, hogy a leállósávra hajtva kerülje el az ütközést. A balesetet kizárólag az autós lélekjelenléte akadályozta meg.
Az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat, és felfüggesztett börtönbüntetést, valamint végleges vezetéstől eltiltást indítványozott. Az eljárás során azt is megállapították, hogy a vádlott közlekedéspszichológiai szempontból alkalmatlan a járművezetésre.
Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








