Javier Milei argentin elnök gazdasági szankciókkal fenyegette meg azokat a brit és izraeli vállalatokat, amelyek olajkitermelést terveznek a Falkland-szigetek közelében.
Tragikus baleset árnyékolta be a 14. Székely Vágta döntőjét az Óriáspince-tetőn, ahol a korábban ötszörös győztes Tamás Csaba súlyos balesetet szenvedett - írta a Székelyhon. A versenyző kórházba került, sérült lovát pedig a helyszínen el kellett altatni.
A vasárnap délután rendezett verseny drámai fordulatot vett, amikor a harmadik körben az élen haladó Tamás Csaba, aki Sepsiszentgyörgy színeiben versenyzett, lovával együtt elesett. A mentők azonnal kórházba szállították a versenyzőt, míg többszörös lábszártörést szenvedett lovát a helyszínen kellett elaltatni, mivel állapota menthetetlen volt.
Bajkó Tibor kommentátor szerint a baleset összefüggésben lehet azzal, hogy a ló két évvel ezelőtt, a Nemzeti Vágta középdöntőjében már megsérült a hátsó lábára. Valószínűleg ennek kímélése miatt túlterhelte az első lábát, amely nem bírta a megterhelést.
A verseny győztese végül a kilyéni Varga Mátyás lett, aki a vándorszablyát is hazavihette. Második helyen Bálint Szilamér végzett Villámlással, harmadikként pedig Farkas Dán futott be Illyefalva képviseletében. A Nemzeti Vágtára a döntő valamennyi résztvevője továbbjutott, mivel Sepsiszentgyörgynek rendezőként joga van még egy versenyzőt delegálni.
A nap folyamán több más versenyszámot is rendeztek. A Kishuszár Vágtán, ahol 14-17 évesek versenyeztek, a farkaslaki Demény Magor és a sepsiszentgyörgyi Veress György Máté kvalifikálta magát a szilvásvárádi Nemzeti Vágtára. A 10-13 évesek számára rendezett Huszárgyerek Vágtán a farkaslaki Ágoston Anna diadalmaskodott.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Góbé futamon Kézdivásárhely lovasa, Papp Alpár szerezte meg az első helyet, míg a telivérek számára idén először megrendezett Góbé+ futamon a gyimesközéploki Incze Dorka győzött, aki szintén balesetet szenvedett, amikor lova a célba érkezés után ledobta.
Az eseményen minden versenykategóriában kiosztották az Aranyparipa díjat is a legkiválóbb, legszebben tartott lovaknak. Az Incitato Egyesület külön díjat ajánlott fel az év legjobb női versenyzőjének, amelyet a sérült Incze Dorka helyett csapattársa, Tankó Róbert vett át.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







