Steve Witkoff amerikai különmegbízott Miamiban tárgyal Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.
Több mint száz német szociáldemokrata politikus közös memorandumban békepolitikát és Oroszországgal való tárgyalást sürget, szembehelyezkedve a német kormány hivatalos álláspontjával, amely Ukrajna támogatását és a hadsereg megerősítését szorgalmazza.
Alig több mint egy hónapja alakult meg a Friedrich Merz vezette, kereszténydemokrata és szociáldemokrata koalíciós kormány Németországban, de máris jelentős belső feszültségek mutatkoznak. Az ARD közszolgálati televízió beszámolója szerint több mint száz, az SPD-hez kötődő politikus olyan közös manifesztumot fogadott el, amely gyökeresen eltér a kormány hivatalos irányvonalától - írja az Infostart.
A memorandum aláírói között olyan prominens személyiségek találhatók, mint Rolf Mützenich, az SPD korábbi parlamenti frakcióvezetője és Ralf Stegner, a párt elismert külpolitikai szakértője. A dokumentum határozottan elutasítja az újrafegyverkezési törekvéseket, és helyette békepolitikát, valamint Oroszországgal folytatandó tárgyalásokat javasol.
Az aláírók szerint a megnövekedett NATO-kiadások "irracionálisak", és ellenzik újabb közepes hatótávolságú rakéták németországi telepítését. Véleményük szerint Európa még messze áll a stabil békétől, és kritizálják azokat, akik elsősorban a katonai konfrontációban és a több százmilliárd eurós fegyverkezésben látják a jövőt.
Bár a memorandum egyértelműen elítéli Oroszország nemzetközi jogot sértő ukrajnai támadását, diplomáciai erőfeszítéseket sürget a konfliktus lezárása érdekében. Az aláírók szerint Ukrajna támogatását össze kell hangolni Európa biztonsági és stabilitási érdekeivel, és a fegyverek elhallgatása után törekedni kell az Oroszországgal való tárgyalások újraindítására.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kezdeményezés azonban éles kritikát váltott ki a párt parlamenti képviselői körében. Sebastian Fiedler, az SPD-frakció szóvivője "irritálónak és zavarkeltőnek" nevezte a memorandumot, és emlékeztetett, hogy a koalíciós megállapodást a párttagság 85 százaléka támogatta.
Adis Ahmetovic, a frakció külpolitikai szóvivője szintén elhatárolódott a manifesztumtól, hangsúlyozva, hogy az nem tükrözi sem a frakció, sem a párt hivatalos álláspontját. Szerinte a jelenlegi helyzetben a diplomácia mellett katonai erőre is szükség van, és megjegyezte, hogy az aláírók közül mindössze öten tagjai a párt parlamenti frakciójának.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








