A Szentszéki Sajtóközpont közleménye szerint a Szentatya fontosnak tartja, hogy az állampolgárok éljenek a demokratikus folyamatokban való részvétel jogával.
Ferenc pápa váratlanul és gyorsan hunyt el hétfő reggel, mindössze egy nappal a húsvéti szertartáson való részvétele után. A Vatikán közlése szerint az egyházfő békésen, szenvedés nélkül távozott - közölte a 24.hu.
A Vatican News keddi jelentésében részletesen beszámolt Ferenc pápa utolsó óráiról. Az egyházfő halála előtti napon még részt vett a húsvéti ünnepségen, ahol személyes ápolója, Massimiliano Strapetti biztatására pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret.
"Köszönöm, hogy visszahozott engem a térre" – mondta bizalmasának, Strapettinek a pápa, miután az Urbi et orbi áldást követően megkérdezte: "Mit gondolsz? Képes vagyok rá?" Az ápoló megerősítette, hogy képes a feladatra, így Ferenc pápa a hívők meglepetésére körbejárta a teret, találkozott a jelenlévőkkel és csecsemőket is megáldott.
A szertartást követően az egyházfő visszavonult a Szent Márta-házban lévő lakhelyére, ahol még megvacsorázott. A rosszullét első jelei hétfő hajnali 5 óra 30 perc körül jelentkeztek, majd valamivel több mint egy órával később kezével búcsút intett Strapettinek, kómába esett, és 7 óra 35 perckor elhunyt.
"Nem szenvedett, nagyon gyorsan történt minden" – nyilatkozták a jelenlévők a vatikáni hírportálnak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Vatikán kedden jelentette be, hogy a 88 éves korában elhunyt pápa gyászszertartását szombat délelőtt tartják a Szent Péter téren. Ferenc pápát nem a Vatikánban, hanem a római Santa Maria Maggiore székesegyházban helyezik végső nyugalomra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







