A lett hadsereg péntek reggel az X közösségi oldalon közölte, hogy a szövetséges vadászgépek lelőttek egy, az ország légterébe behatoló drónt.
Berlinben elfogták a férfit, aki magyar nőkről posztolta ki, hogyan ölné meg őket - írja a Telex.
A magyar rendőrség hivatalos közleménye szerint Berlinben elfogták azt a férfit, aki egy internetes oldalon erőszakos, magyar nőket ábrázoló képeket osztott meg. A Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói német kollégáikkal együttműködve azonosították és fogták el az "archie147" felhasználónévvel operáló gyanúsítottat.
Az ügy előzménye, hogy tavaly nyáron nagy felháborodást keltett, amikor a Motherless nevű pornográf weboldalon számos magyar nő engedély nélkül megszerzett fényképe jelent meg. A képek alatt brutális, szexuális tartalmú fenyegetések voltak olvashatók. Az incidens után a kifogásolt tartalmak eltűntek az oldalról, állítólag a feltöltő törölte azokat.
A nyomozás során összegyűjtött adatok és tanúvallomások alapján a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy a képeket feltehetően egy Berlinben élő magyar állampolgárságú férfi töltötte fel. Ennek nyomán a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya felvette a kapcsolatot a német rendőrséggel. Az együttműködés eredményeként február 6-án sikerült elfogni a gyanúsítottat a német fővárosban.
A rendőrség által közzétett információk szerint a 39 éves férfi lakásán számos elektronikai eszközt, adathordozót és egyéb bizonyítékot foglaltak le. Egy speciálisan kiképzett kutya segítségével a konyhai mosogatószekrény mögé rejtett további eszközöket is megtaláltak. A gyanúsítottat kihallgatták, és eljárást indítottak ellene "jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adat kezelésével elkövetett személyes adattal visszaélés" vádjával.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A rendőrség közleménye hangsúlyozza, hogy az ügy kivizsgálása nem zárult le. Mind a magyar KR NNI, mind a német hatóságok folytatják a nyomozást, és dolgoznak az érintett személyek felkutatásán. Az eset rávilágít a nemzetközi rendőri együttműködés fontosságára a kiberbűnözés elleni harcban.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






