A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Döntött az EU: ennyi pénzt kap Ukrajna védelmi és újjáépítési célokra a befagyasztott orosz pénzből
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra - jelentette be az Európai Bizottság.
"A Kreml-vagyon felhasználásának a legjobb üzenete, ha ezt az összeget Ukrajna és egész Európa biztonságosabbá tételére fordítjuk" - jelentette ki a végrehajtó testület elnöke, Ursula van der Leyen az X-en közzétett üzenetében.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kiemelte: az összeg "valódi segítséget nyújt majd Ukrajnának, mégpedig helyben. Mint mondta, az összeggel a kijevi kormány elsődleges fontosságú katonai eszközöket - például légvédelmi berendezéseket - tud vásárolni. Aláhúzta: nem csupán katonai segítséget kívánnak nyújtani Ukrajnának, hanem erősíteni akarják az ország ellenálló képességét is az orosz féllel szemben.
A bizottság tájékoztatása szerint a pénzeszközök első részletét a belgiumi székhelyű Euroclear nemzetközi alapmegőrző intézet július 23-án bocsátotta az Európai Bizottság rendelkezésére. Az összeget az Európai Békekeret (EPF) égisze alatt utalják át az EU által működtetett, Ukrajnának nyújtott katonai segélyalapnak. A befagyasztott orosz vagyon túlnyomó többsége Belgiumban van, és az Euroclear kezeli. Tavaly a csoport összesen 4,4 milliárd euró bevételt tudott generálni a pénzeszközökből.
Az orosz jegybank pénzeszközeit a Moszkvára az ukrajnai háború miatt kirótt uniós szankciók részeként fagyasztották be. A zárolt vagyon hozamával kapcsolatban az uniós tagállamok már február közepén megtették az első lépéseket a vonatkozó jogszabályok elfogadásával. Ezek a többi között azt szabályozzák, hogy az orosz központi bank vagyonának őrzéséből fakadó rendkívüli hozamokat elkülönítve kell vezetni. Az Európai Bizottság szerint mintegy 210 milliárd euró orosz vagyont fagyasztottak be az EU-ban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címalpkép forrása: MTI/EPA/Ronald Wittek
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







