18 °C Budapest
Young woman with a raised fist protesting in the street

Nagy a baj az ENSZ szerint: számos országban továbbra is óriási veszélyben vannak a nők

MTI
2024. április 17. 14:01

Világszerte továbbra is sérülnek a nők szexuális és reprodukciós jogai, elsősorban a kisebbségi csoportok körében - olvasható az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) szerdán közzétett jelentésében.

Natalia Kanem, az UNFPA igazgatója rámutatott arra, hogy bár 20 éve 179 ország kötelezte el magát amellett, hogy a nők reproduktív egészségét a fenntartható fejlődés egyik sarkalatos pontjává teszik, az azóta eltelt 30 év során még mindig nem sikerült a célt elérni, "a rasszizmus és a szexizmus pedig a már megvalósított célokat is veszélybe sodorja".

A tanulmány szerint naponta 800 nő hal bele még mindig a gyerekszülésbe - ez a szám nyolc éve nem csökkent -, és a nők mintegy negyede nem mondhat nemet, ha partnere szexuálisan közeledik hozzá.

Minden tizedik nő nem dönthet önállóan a fogamzásgátlás kérdésében, a világ országainak pedig 40 százalékában - azok közül, ahol statisztikát készítenek - egyre csökken a nők önrendelkezése a saját testükkel kapcsolatban.

Az összeállítók mindazonáltal aláhúzzák, hogy napjainkra 20 százalékkal csökkent a nem kívánt terhességek, egyharmaddal a gyerekágyas anyák halandósági aránya, legkevesebb 162 ország pedig törvényekkel igyekszik visszaszorítani a családon belüli erőszakot.

Kanem ugyanakkor hozzátette, hogy az utóbbi évtizedek fejlődése elsősorban a gazdaságilag jobb helyzetben élő nőket érinti, illetve azokat, akik már korábban is könnyebben tudták igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat.

A fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférés, a biztonságos szülés elérhetősége, a csecsemőgondozás és más, a szexuális és reprodukciós jogokhoz kapcsolódó szolgáltatások még mindig sokkal kevésbé jutnak el a társadalom peremén élők, például a migránsok, a fogyatékkal élők vagy a szexuális kisebbségek nőtagjaihoz - húzzák alá a jelentésben.

Példaként kiemelték, hogy egy Afrikában élő nő 130-szor nagyobb eséllyel hal meg terhesség során felmerülő komplikációkban vagy gyermekszülésben, mint észak-amerikai vagy európai társa.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az amerikai kontinensen a legveszélyeztetettebbek az afroamerikaiak és az őslakosok, a legszélsőségesebb helyzet pedig az Egyesült Államokban áll fenn, ahol a kisebbségben lévő közösségek nőtagjai háromszor annyira kiszolgáltatottak, mint más társaik.

Az összeállítók felhívták a figyelmet a fogyatékkal élő nőkre is, akik a statisztikák szerint tízszer nagyobb eséllyel válnak nemi alapú erőszak áldozatává, mint más nők.

A jelentésben kitérnek a lányokon és nőkön végzett nemi szervi csonkításra is, mely az adatok szerint 2016 óta 15 százalékkal nőtt, és Gambiát emelik ki példaként, ahol a törvényhozás vitát kezdeményezett a gyakorlatot tiltó, 2015-ös jogszabály eltörléséről.

Kanem kiemelte: napjainkban "a nők teste csatatérré vált", a nőkérdést átpolitizálják, "akár reprodukciós, akár terhességmegszakítással kapcsolatos kérdésről van szó".

"Lassul a fejlődés, sőt, sok tekintetben teljesen leállt" - szögezte le genfi, a jelentést bemutató sajtótájékoztatóján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 23. csütörtök
Dezsõ
21. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 22. 20:53
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm