A virsli áránál érdemi csökkenésre csak hónapok múlva lehet számítani, hiába indult már el lefelé a sertésár a termékpályán.
A torkos csütörtökkel kezdetét vette a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Gasztroélémények éve 2016 programsorozata, a néphagyományra épülő gasztronómiai akcióhoz idén több mint 600 étterem csatlakozott, ahol ezen a napon fél áron lehet fogyasztani - jelentették be a szervezők képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára azt emelte ki, hogy a magyar turizmus 2015-ben rekordévet zárt, minden várakozást felülmúlva. Több mint 10 millió vendég, 25,6 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon. A kereskedelmi szálláshelyek bevételei 368 milliárd forintot tettek ki, a vendégek száma 7,4, a vendégéjszakák száma 5,4 százalékos növekedést mutat, a bevételek pedig 10 százalékot meghaladóan nőttek. A vendéglátás forgalmának bővülése 11 százalékos volt - ismertette.
KATTINTS! 10 hely, ahova nem kell asztalt foglalnod Torkos Csütörtökön
Ruszinkó Ádám elmondta, hogy az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott torkos csütörtökkel kezdetét vette a Gasztroélmények éve 2016. A magyar gasztronómia akkor lehet nemzetközileg is sikeres, ha belföldön is van kereslet a minőségi szolgáltatásokra, az akció ezt célozta meg - mondta.
Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója közölte: a torkos csütörtök rendezvény során együttműködnek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH), kiemelt figyelmet fordítva a szabályok betartására, hogy a vendégek és a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb legyen. Az idei újdonságok között említette a megújult arculat mellett, hogy a
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emlékeztetett: a torkos csütörtököt először 2006-ban rendezte meg az MT Zrt., a társaság felmérése alapján az éttermek 95 százaléka az évszakhoz képest kedvezőbb vendégforgalmat ért el. Az 50 százalékos kedvezmény ellenére a felmérésben részt vevők 87,3 százalékánál a bevétel is kedvezőbben alakult. Tavaly több mint 110 ezer vendég torkoskodott ezen a napon a csatlakozott éttermekben - ismertette. A gasztronómiai turizmus mára az idegenforgalom egyik legdinamikusabban fejlődő szegmense lett, a turisták költésének több mint harmada gasztronómiai termékek fogyasztásához kötődik - mutatott rá.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








