Sörforradalom a szemünk előtt: egyre több a drága sör Magyarországon

MTI
2019. március 27. 09:01 2 perc

Megduplázták tavaly a kibocsátásukat a kisüzemi sörfőzdék, az általuk előállított sör mennyisége meghaladta az egymillió hektoliterfokot - írja a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra hivatkozva.

Az 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség után 874,9 millió forint jövedéki adót fizettek be, szemben a 2017-es 442,2 ezer hektoliterfokkal, amely 546,2 millió forintos bevallott adóval párosult. Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke a lapnak elmondta: a duplázáshoz a szegmens dinamikus fejlődése mellett az is nagyban hozzájárult, hogy már a profilt váltó Pécsi Sörfőzde sem nagy sörgyárként fizet jövedéki adót.

Mint a lap felidézi, 2017 júliusától a korábbi 8 ezer helyett évi 200 ezer hektoliterre emelte a jövedéki törvény a kisüzemi sörfőzdék minősítésekor a felső határt, az új szabályokkal 2018 volt az első teljes év. Hektoliterfokonként 810 forint a jövedéki adó, a tavalyi 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség pedig átlagosan 4,5 százalékos alkoholtartalommal számolva azt jelenti, hogy a kisüzemi főzdék Péccsel együtt tavaly már 240 ezer hektoliterig jutottak.

Gyenge Zsolt szerint reális cél lehetne, hogy néhány éven belül a kisebb főzdék adják akár a teljes sörpiac 4-5 százalékát, de a mostani 1,5-2 százalékról nehéz állami beavatkozás nélkül elmozdulni, mert - meglátása szerint - a nagy sörgyártók gyakran visszaélnek gazdasági súlyukkal: például a vendéglátóipari egységekkel több esetben nem azonos esélyekkel tárgyalnak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?