Nem tudnak lépést tartani a magyar vásárlók a kasszásokkal: ezt rontja el a legtöbb vevő

2020. március 5. 09:30 3 perc

A belső verseny és a feszített munkatempó kényszeríti kapkodásra az Aldi és a Lidl pénztárosait. Számos vásárlónak okoz frusztrációt, hogy képtelenség lépést tartani a kásszás tempójával a pakolás terén: az optimalizált méretű és többszörösített vonalkódok, a nagyobb szkennerek vagy a szűkített rakodóhely miatt. A vásárló és pénztáros közti lappangó konfliktus ezáltal új szintre lépett.  

A vásárlók többsége két fő típusba sorolható - írja a G7. Vannak, akik nem hajlandók foglalkozni a külvilággal, azaz a kasszás vagy a többi vásárló esetleges nyomásával, és a saját tempójukban pakolnak, mondván “én vagyok a vevő". Viszont a vásárlók jelentősebb rétege kifejezetten törekszik arra, hogy felvegye a kasszások tempóját, trükkökkel, vagy egyenes saját stratégiával rendelkezik.

Az előre készülés kezdeti szintje, amikor az elpakolást figyelembe véve rakodunk fel a szalagra, azaz elsőként a nagyobb, nehezebb termékeket tesszük fel, a végén pedig a kisebb, törékenyebbeket. Sokan ezt kiegészítik azzal, hogy olyan szatyrokkal mennek, amelyek megállnak az aljukon. 

Egyes vásárlók a “stratégiai pontokra" péksüteményt vagy gyümölcsöt helyeznek el, mert ezeknek a kódját be kell ütnie a kasszásnak, így időt lehet nyerni a pakolásnál.

Ez még nem minden: egyes vásárlók megkapargatják egy-két termék vonalkódját, így a pénztárosnak manuálisan kell begépelnie a számokat, vagy szándékosan egy zacskóba többféle különböző pékárut tesznek, hogy mire a pénztáros átforgatja, megnézi, beüti, addig legyen ideje a vevőnek elpakolni. 

A legtöbb vásárlónak erős személyes élményei kötődnek a diszkontos fizetés villámgyors tempójához, még ha ezt különbözőképp is élik meg - írja a lap. A bolti dolgozók szerint azonban a kassza környéki rohanás egy félreértésen alapszik: a diszkontok koncepciója alapján egyszerűen nem ott kellene elpakolni, ahol a legtöbb vásárló teszi.

A diszkontok azt várják el, hogy a fizetés során a vásárlók gyorsan pakoljanak vissza a kosárba, és ezt követően oldalt, a rakodópultoknál pakoljanak el. Sajnos ez viszont Magyarországon nem így működik, hanem szól a vásárló, hogy lassítsak, mert szeretne elpakolni a szatyraiba. Én hiába mondom, hogy ott van egy felület, ahol szabadon pakolhat, nem érti meg. A legtöbb konfliktus abból származik, hogy a vásárlók a diszkontok által elvárt sebességet egyszerűen nem értik meg

- mondta a Lidl egyik volt dolgozója. “A diszkontok modellje Németországra és Ausztriára lett optimalizálva. A magyar és a német vásárló között azonban elég nagy a különbség. A német vásárlónak el lehet mondani, hogy hova pakoljon. A magyarnak azonban nem lehet ezt normálisan elmondani, bármennyire intelligensnek tűnik, és én bármennyire cizelláltan fogalmazom meg. A magyar mentalitás egyszerűen nem veszi be, hogy söpörj be mindent a kosaradba, és utána pakolj el nyugodtan" - mondta egy volt aldis. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gyors kasszázás nemcsak azért jelenthet problémát, mert frusztrációt szülhet a vásárlóban és a kasszásban, hanem hatással lehet a diszkontok egyik legmeghatározóbb sajátosságára, az egészen magas szintű hatékonyságra. Ha ugyanis egy vásárló nem képes elpakolni a diszkontok által elvárt tempóban, értelemszerűen lassítja a sort, ami miatt előbb-utóbb meg kell nyitni egy új kasszát. Egy új kassza megnyitása pedig azt jelentheti, hogy a végletekig kicentizett munkaszervezés felborulhat. 

Azért szerettem gyorsan kasszázni, hogy a másikat ne kelljen behívni egy másik pénztárhoz, mert addig tud pakolni, és emiatt nem kell este ott maradnunk, hogy azt befejezzük. Az egész arról szól, hogy egymást segítve dolgozunk mint a kis szorgos hangyák, hogy mindenki időben tudjon végezni

- mondta egy volt diszkontos. A megkérdezettek szerint egyébként akkor kell új kasszát megnyitni egy üzletben, ha annyi vásárló nem jutott még el a szalagig, amennyi már felpakolt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akkor hívnak be új kasszást, ha a többi pénztárnál 2-3 ember várakozik a szalagon túl.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?