Ki ne örülne, ha harmadáron juthatna ugyanahhoz a minőséghez?
Szerkesztőségünk birtokába jutott két vadonatúj, limitált példányszámú MINTA 500 forintos bankjegy, mely a gyűjtők számára kifejezetten értékes. Kipróbáltuk, mennyi érnek ezek a piacon, és sikerült is eladnunk meglepően magas áron. Ezután azonban olyan történt, amire nem számítottunk.
2019. február elseje óta fizethetünk az új 500 forintos papírpénzzel. Az újonnan nyomott bankjegyhez pedig MINTA címleteket is kiadott az MNB, amelyeknek komolypiaci értékük van - legalábbis a szakértők körében. Ebből kapott 2 példányt is az MNB-től a Pénzcentrum. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy megmérettetjük őket a legnagyobb magyar online aukciós felületen. Mint arról korábban beszámoltunk, sikerrel is jártunk. A díszcsomagolt példány 16 000 forintért kelt el, míg a bontottat 25 501 forintért sikerült eladnunk egy hét leforgása alatt. Cikkünket itt olvashatod:
A nem várt fordulat
Ekkor jött az, amire nem számítottunk. Egy olvasónk szúrta ki, hogy az átvétel után pár nappal
majd két nap alatt majdnem dupla annyiért sikerült értékesítenie vevőnknek, mint amennyiért tőlünk megvette, 29 ezer forintért. Az átadáskor a vevőről szerettünk volna megtudni pár dolgot, érdekelt minket, hogy mióta gyűjti a különleges bankjegyeket, hogy jut hozzájuk, de szűkszavúan csak annyit válaszolt, kezdű numizmatikus még csak, és online szerzi be az érdekesnek tűnő bankjegyeket. Nos, ez, mint kiderült, nem fedte a valóságot, hiszen egy vérprofival akadt dolgunk, aki feltehetően úgy ismeri a piacot, mint a tenyerét. Ezúton is gratulálunk neki!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szavazás végeredménye
Mint arra korábbi cikkünkben felhívtuk a figyelmet, a MINTA bankjegyekért kapott, összesen 41 501 forintot természetesen nem állt szándékunkban megtartani, elhatároztuk, hogy jótékony célra ajánljuk fel az összeget. Kiválasztottunk öt különböző alapítványt, és megkértük olvasóinkat, döntsenek ők, hová utaljuk ezt a pénzt. Péntek délutánig összesen 2176 darab szavazat érkezett.
A Magyar Hospice Alapítvány kapta a legtöbb szavazatot március 22. péntek 15 óráig, így nekik utaltuk el a pénzt. Az utalásról szóló banki igazolást az alábbi képernyőfotó bizonyítja.

-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







