5 °C Budapest

Na, ők a vasárnapi boltzár legnagyobb vesztesei

2015. július 3. 17:25

Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Elsősorban a nem-élelmiszer jellegű kiskereskedelem bővül dinamikusan, és meglehet, egy másik helyen már a vasárnapi boltzár hatását tapasztaljuk.

Az előzetes adatközléskor csak három részterületre látunk rá. Ebből az üzemanyag-kiskereskedelem 5,6 százalékos dinamikája kilenc havi mélypontot jelent - észrevehető a kapcsolat az üzemanyagárak drágulásával.

A nem-élelmiszer jellegű kiskereskedelem 9,7 százalékos dinamikája viszont erősnek mondható, itt a válság során elhalasztott fogyasztás is fűtheti az egyre nagyobb reálkeresettel rendelkező lakosság vásárlási kedvét.

Figyelemre méltó viszont, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem dinamikája látványosan esik vissza. Ez a kör valójában az "élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes" kereskedelmet jelenti.

Ennek az éves növekedési üteme immár csak 1,1 százalék.

Ez két okra vezethető vissza:

  • Az egyik, hogy az ebbe a körbe tartozó boltok viszonylag hamar bevezették az online pénztárgépet, így a fehéredési hatás lassan eltűnhet az éves indexekből.
  • A másik ok, hogy ez a kör magába foglalja a hipermarketek is, amelyek tipikus célpontjai voltak a vasárnapi bevásárlóknak.

A KSH egyébként az "élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes" kiskereskedelmet két kategóriába sorolja. Az egyik az "élelmiszer, ital, dohányáru", a másik pedig az "élelmiszer jellegű vegyes" költés. Ez utóbbiba tartozhatnak a hipermarketek, vagyis itt kellene a nagyobb lendületvesztést látnunk. Ezt majd csak a részletes adatok megjelenésekor ellenőrizhetjük, de mindenesetre már az áprilisi adatok láttán is tapasztaltuk ezt a hatást, ezért egyre inkább körvonalazódik, kik a vasárnapi boltzár vesztesei.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm