2020. április 2. csütörtök Áron

Így hagyja lehúzni magát rengeteg magyar vásárló: a jó ügyért mindent?


Mivel a magyarok körében is egyre terjed a klímaszorongás, amivel egy időben egyre több környezettudatos termék árasztja el a boltok polcait a Pénzcentrum megvizsgálta, hogy mennyivel kerül többe úgy vásárolni, hogy azzal óvjuk a Földet. Nem feltétlenül lesz drágább attól egy termék, hogy bió, vagy fair trade, vagy zero waste, a vásárló mégis veszíthet rajta.

Már régóta beszélnek a közelgő klímaválságról, de 2019-ben a téma abszolút a fókuszba került, miután az elemzők világméretű katasztrófát predesztináltak, ha nem állunk le a Föld szennyezésével és kimerítésével. Nem csoda, ha a magyar lakosság körében is terjedni kezdett a klímaszorongás, és sokan kezdték keresni az alternatív megoldásokat.

Azonban azzal szembesültek sokan, hogy nehéz falapú fültisztító pálcikát találni, és ha sikerül, akkor is jóval drágább. A Pénzcentrumon megvizsgáltuk néhány termék árát, amely fenntarthatósági szempontból jó választás, azonban nem feltétlenül pénztárcabarát. Az derült ki, hogy míg egyes fenntartható termékek lényegesen túlárazottak, addig másoknál szinte különbség sincs a környezetbarát és a sima árucikk árában.

Egy nemzetközi kutatás arra világított rá, hogy a vásárlók 71 százaléka számára fontos a termék környezeti hatása. Az online piactéren vásárlóknak 72 százaléka szívesen vásárol a zero waste termékeket, azonban sokkal inkább a költséghatékonyság (66 százalék), mint a környezettudatosság (32 százalék) miatt.

Megfigyelhető, hogy a vásárlók részéről nő az elvárás a termékekről elérhető információkkal kapcsolatban, kiemelten a termékek fenntarthatóságáról, figyelemmel kísérik az előállításához felhasznált víz, illetve energia mennyiségét és az esetleges újrahasznosított anyag tartalmát. Nemzetközi szinten ma már a környezettudatos szemlélet kulcsfontosságú az árucikkek választásánál, nem lehet figyelmen kívül hagyni

- mondta el korábban Lukács Ákos, a Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetője. A közelmúltban a Vatera is megkérdezte felhasználóit a témáról, amelyből az derült ki, hogy a kitöltők legalább fele tesz valamit a mindennapokban a zero waste jegyében:

A felhasználók vásárlás szempontjából figyelnek az ökológiai lábnyomunkra: 72 százalék szívesen vesz olyan terméket, amely fenntartható, és közülük minden harmadik ember akár többet is hajlandó fizetni. A válaszadóknak 23 százaléka is nyitott a tudatosabb vásárlásra, de bizonyos termékekről, szokásokról nem tud lemondani. Csak a felhasználók 5 százalékának nem szempont a vásárlás során a hulladékmentesség.

A fenntartható vásárlás nem csak a környezettudatos termékek előnyben részesítéséről, és például a műanyagok elutasításáról szól. A fair trade, vagy helyi termelők termékeinek vásárlásával ugyanúgy hozzájárul az ember az ökológiai lábnyom csökkentéséhez.

Környezetvédelmi szempontból pozitív döntést hozunk, ha vásárlás során előnyben részesítjük a hazai termékeket, ugyanis ezeknek a környezetterhelése kisebb a rövidebb szállítási távolság miatt. A vásárlókat ebben a döntésben segíti a csomagoláson található "magyar termék" illetve a "hazai termék" címke. Míg az előbbi azt igazolja, hogy az adott termék 100 százalékban hazai alapanyagból, hazai feldolgozással készült, a másodiknál ez az arány legalább 50 százalék

- mondta a Pénzcentrumnak Andacs Noémi, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

Több vagy kevesebb marad a pénztárcánkban?

Némelyik termék ára, ha környezettudatosságról van, érthetően magasabb az előállítási költségek miatt. Ilyen például a boldog csirkék tojása, vagy más bioélelmiszerek, fair trade termékek, de a drágább viszont lebomló alapanyagból készülő termékek is. Ráadásul rengeteg esetben a bio vagy fenntartható termékek prémium vagy elit termékekként vannak kezelve, és még ha az előállításuk nem is lenne drága, a branding része, hogy drágán tudják őket eladni.

Más termékek esetében viszont az előállítási költség elhanyagolható tényező, és akár még olcsóbb is lehet a fenntartható áru, mint környezetszennyező változata. Mint például a lebomló, vagy agyag virágcserép és a műanyag változat esetében.

Újrahasznosított papírt a WC-be is

A Pénzcentrum által vizsgált háromrétegű termékek esetében nem találtunk nagy különbséget az újrahasznosított papírból készülő termékek, és azok között az árucikkek között, amelyeken ezt nem tüntetik fel. A Sparban és Auchanban kapható Ooops! Classic Sensitive toalettpapír (106 forint/db), Lovely toalettpapír (90 forint/db), Auchan classic toalettpapír (100 forint/db) átlagára, 98 forint/db, még kissé magasabb is, mint a dm-ben, Rossmannban, Tescóban kapható Sanft&Sicher Toalettpapír (100 forint/db), Alouette Újrahasznosított 3 Rétegű Toalettpapír (100 forint/db), vagy a Springforce toalettpapír (akciósan 62 forint/db) 87 forintos átlagos darabára.

Nincs több szívás a klímaharc miatt

A klímaharc egyik legfőbb ellenségének kikiáltott műanyagszívószálnak ha megvizsgáljuk a darabárát, az Auchanban 4, a dm-ben 3 forintra jön ki. Természetesen a legegyszerűbb a teljes mellőzés, ha környezettudatosságról van szó, hiszen a szívószál nem akkora létszükséglet, mint a WC-papír. Viszont ha valaki nem tud lemondani róla (vagy foghúzás után máshogy nem tudná megenni az almapépet), akkor van papír alternatíva. A Newshopból vagy a Pandortexről rendelhető kis kiszerelésű papírszívószál darabára viszont 20 és 24 forintra jön ki. Ha azonban például hosszú időre elegendő muníciót szeretnénk felhalmozni, 100 darab barna Förnyende papírszívószálat már 595 forintért szerezhetünk az IKEA-ból. Így csak nagyjából 6 forint/db áron megkapjuk, bár ez még mindig a műanyag verzió másfél-kétszerese.

A sátán műanyag villája

Az eldobható evőeszközök, műanyag tányérok, poharak szinte ugyanolyan megvetettek lettek a klímaháború során, mint a szívószál. Bezzeg régen mindenki magánál hordta a kanálgépet a kempingbe, és nem voltak ilyen problémák, de mikor már hozzászokott a társadalom a fogyasztáshoz, hogy minden eldobható, nehéz eltörölni ezeket a reflexeket.

A 20 darabos Tuti Party műanyag villa a GRobynál 139 forintba kerül, tehát egy darab klasszik fehér eldobható evőeszköz kb. 7 forintra jön ki. Míg a strapabíróbb fajta FINO műanyag villának az Alzán 12 darabos csomagja 390 forint (33 forint/db). Ezzel szemben az Auchanban kapható 10 darabos Actuel környezetbarát villa 269 forint (~27 forint/darab). Az Ökoterméknél kapható favilla darabja ennél is olcsóbb, 14 forint, az Indepacknál pedig csak 10 forint/db.

Viszont nem csak fa villa mellett dönthetünk, ha a környezettudatosság a cél, választhatunk CPLA evőeszközt is. A PLA jelentése polylactic acid, egy növényi alapú, komposztálható anyagot jelöl, melyet növényi cukrokból állítanak elő. A bioműanyagnak is nevezett PLA hőálló, kikristályosított változata CPLA. Az Ökoterméken 56,5 forint a bioműanyag villa darabja, az Indepackon 13 forint. Tehát drágább, mint a fa, de a műanyagnál nem feltétlenül.

A pandákra senki sem gondol?

Rendben, szívószálat könnyedén csinálunk papírból, nem is drágítja sokkal a lebomló alapanyag a terméket. De fogkefét nehéz lenne papírból gyártani, és a fogmosásról nem lehet olyan könnyen lemondani mint a szívószálról - és nem is ajánljuk senkinek. A fenntarthatóság jegyében lehet keresni az alternatívákat, de ami a legkézenfekvőbb - vagy leginkább körbe van rajongva - az a bambuszfogkefe.

A 4Dent Medium fogkefe darabja 115 forint a Tescóban, A Rossmannban a Colgate Extra Clean fogkefe darabja 168 forint, a Signal Anti-Plaque Action közepes keménységű fogkefe 175 forint az Auchanban, és a Dontodent Fogkefe 167 forint a dm-ben. A sima fogkefe átlagára tehát 156 forint. Megnéztük a Tescóban, Auchanban, Életmód ABC-ben, és Netharmónián kapható lebomló bambusz fogkefék árát is, és 700-1190 között mozogtak,

átlagosan 920 forintba kerültek, majdnem a hatszorosába a műanyag fogkefének.

Az összehasonlítás persze úgy lenne valós, ha tudnánk, meddig tart ki egy bambusz fogkefe, és meddig egy sima. Tény hogy amíg a szívószál, WC-papír, eldobható evőeszközök terén nem jelent akkora pénzügyi áldozatot a környezettudatosság, addig a fogkefék árában már nagy különbséget láthatunk.

Csak PET-palackot ne!

A fogyasztói társadalom által könnyelműen a tengerekbe szórt PET-palackokból már akkora szemétsziget gyűlt össze a Csendes-óceánon, hogy Magyarország 27-szer elférne rajta, és ki tudja mi lehet még az óceánok fenekén. Természetesen, aki igazán környezettudatosan akar élni, az kulacsban viszi magával a csapvizet mindenhová, de ez ugye azt jelentené, hogy sosem vesz egy jegesteát vagy egy kólát. Miközben rengeteg üdítőnek van fémdobozos, tehát jól újrahasznosítható, illetve műanyag flakonos változata. Persze a fémdobozos kiszerelés kisebb, 330 ml-es, míg a palackos 0,5 literes, de ha a literárat összehasonlítjuk, az Auchanban, Tescóban, Sparban kapható Cola, Fanta, Pepsi, akkor látható, hogy

a fémdobozos változat csaknem 30 százalékkal többe kerül.

A fém dobozos Cola 209 forint (633 forint/l), a PET-palackos 229 (485 forint/l). A dobozos Fanta 219 (664 forint/l), a műanyag üveges 259 (518 forint/l). A 0,33-as dobozos Pepsi 199, a palackos 249 forint, tehát 603 forint/liter helyett csak 498 forint/liter. Hogyha tehát a könnyen újrahasznosítható fémdobozos termék mellett döntünk, akkor bizony már 1-1 üdítő árában is jelentős eltérés van. Arról nem is szólva, hogy van, hogy egyszerűbb a nagyobb kiszerelés mellett szeretnénk dönteni, mert a 3 decis dobozost nem tartjuk elégnek.

Tiszta vizet a pohárba

Ha már a PET-palackoknál tartunk, a környezettudatosan élők egyik elsődleges elve, hogy mivel iható víz folyik a csapból is - legalábbis a hivatalos kategorizáció szerint - így nem csak vétek a Föld ellen a boltból venni az ásványvizet, hanem elég nagy pénzkidobás is.

Budapesten a csapvíz 218,95 forint/m3, ami azt jelenti, hogy 0,2 forintba kerül egy liter víz. Míg az olcsóbb ásványvizeket ha megnézzük, a S-Budget Aquarius szénsavmentes természetes ásványvíz literára 43,3 forint, az Emese szénsavmentes természetes ásványvíz litere a Tescóban 50 forint, a Tuti Tipp Zoé Pannon-aqua szénsavmentes ásványvíz litere 43 forint. Nagyjából 45-46 forintra jön ki az olcsóbb ásványvizek litere a hipermarketekben. Ez pedig azt jelenti, hogy a csapvíz árának 200-szorosát fizetjük ki az ásványvízért.

Fél kiló kizsákmányolásmentes kávét, legyen szíves!

A környezettudatosság nem csak az eldobható műanyagoktól való tartózkodást, szelektív hulladékgyűjtést jelenti, hanem a fenntartható fejlődést szem előtt tartva a hazai vagy hátrányos helyzetű termelőket részesítve előnyben. A méltányos kereskedelem, vagyis a fair trade támogatásával biztosíthatja a fogyasztó, hogy a - sokszor harmadik világbeli - termelő annyi pénzt kapjon, amennyi a munkájáért, terményeiért megilleti, és a megvásárolt áru ne kizsákmányoló kereskedelem útján jusson a vásárlóhoz.

Ha fair trade termékek vásárlása mellett döntünk, akkor viszont egyértelműen a zsebünkbe kell nyúlnunk - gondolhatnánk. A Tesco Finest (227 g) Fair trade kávék kilós ára 1499 forint, míg a hasonló minőségű Lavazza Qualità Oro Perfect Symphony őrölt kávé (250 g) 1549 forint. A Clipper - Bio Fairtrade Papua Új Guinea-i kávé (227 g) 1980 forint viszont. Természetesen ha ezt egy kevésbé minőségi, például egy Tchibo Espresso Sicilia Style őrölt, pörkölt kávé (250 g) árával hasonlítjuk össze (899 forint/kg) akkor a különbség több mint kétszeres.

Hasonló a helyzet a fair trade teák árában is. Az English Tea Shop Bio Zöld teája (20 filter) 840 forint, addig a sima SPAR zöldtea 399 forintba kerül, de az azonos kiszerelésű Auchan zöld tea még olcsóbb: 179 forint.

No Zacskó

Egyre több csomagolásmentes bolt nyílik országszerte, hiszen nem csak a hipermarketben gyümölcsnek, zöldségnek, zsemlének letépett zacskókból felhalmozódott szemét okoz nagy kárt a világban, hanem azoknak a termékeknek a csomagolása is, amelyek eleve zacskóban kerülnek a boltba, a száraztésztától kezdve a mosogatószivacsig. Amennyiben annak érdekében, hogy minél környezettudatosabban éljünk és vásároljunk, csomagolásmentes boltban vesszük az élelmiszert, nincs túl nagy különbség a szupermarketben kapható termékek között, a Tudatos Vásárló számításai szerint.

Általánosságban elmondható hogy a környezettudatos vásárlás plusz kiadásokat ró a fogyasztókra, de nem csak a kiadások nőnek: ahogy az árak összehasonlításához kerestük a termékeket, gyakran tapasztaltuk, hogy nehezen felkutatható egyes árucikkek környezettudatos változata. Vagy kényelmetlenséget okoz, hogy csak a város néhány pontján lehet úgy vásárolni, vagy azt a terméket, ahogy vagy amit szeretnénk. Tehát nem csak plusz pénzt, plusz idő- és energiabefektetést követel a vásárlóktól a környezettudatosság.

Címlapkép: Getty Images

Mi az a koronavírus?

A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Ma "mindössze" 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni - súlyosságukat tekintve nagyon változatos problémákkal: az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Aki nem tudná, ugyanez a vírustörzs (koronavírus) felelős a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta megbetegedés hivatalos neve COVID-19.

Hogyan terjed a koronavírus?

A COVID-19 főként cseppfertőzéssel terjed, de a kutatók által az sem zárható ki, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is megfertőződhetünk.

Kik kaphatják el a koronavírust?

Ahogy más, a légutakat érintő vírusfertőzést, úgy a koronavírust is gyakorlatilag bárki elkaphatja. Viszont erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek. A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.

A koronavírus tünetei

A koronvírus lappangási ideje a jelenlegi tudásunk alapján 2-14 nap. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, vannak, akik kb. teljesen tünetmentesek, míg mások csak enyhe tüneteket tapasztalnak. Ez is hozzájárul a COVID-19 gyors terjedéséhez. A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez:

  • száraz köhögés
  • láz
  • gyengeség, fáradékonyság
  • légzési nehézségek
  • légszomj
  • hasmenés
  • torokfájás (ritkábban)
  • orrfolyás (ritkábban)

A COVID-19 okozta fertőzés az esetek nagyjából kb. 80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, míg a jelenelgi statisztikák szerint az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Minden a koronavírusról a Pénzcentrum tematikus mellékletében - KATT!

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Tesco

04.02-04.06
Budapest

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

03.01-04.05
Országos

Interspar

02.26-04.03
Országos

  Ajánlatunk