Az Országos Mentőszolgálat egy különleges esetről számolt be közösségi oldalán, amely egy kisgyermek balesetével végződött.
A koronavírussal együtt terjednek a csodaszerek és az otthoni praktikák, amivel "erősíthetjük" az immunrendszerünket, ezzel felvéve a harcot a járvánnyal. Bár a szervezetünk igazából nem így működik, segíteni azért tudjuk a rendes működését a mindennapokban.
Az utóbbi időben gyakorlatilag egyetlen felületet sem tudunk úgy megnézni, hogy ne botoljunk bele az olyan cikkekbe, amelyeknek van egy-egy tuti tippje, mivel "turbózzuk föl" az immunrendszerünket, hogy aztán esélye se legyen ellenünk a koronavírusnak. Persze nem ritka, hogy az ilyen szuper ötletek mögött egy-egy vállalkozás van, amely a teájába, energiaitalába, gyümölcslevébe épp most tett extra C-vitamint, hogy vírusmentesítse a potenciális ügyfeleit. De valójában mennyit érnek az ilyen praktikák?
- érzékeltette a HuffPost-nak Jenna Macciochi a Sussexi Egyetem immunológusa. A lap cikke emlékeztet: az immunrendszerünk kétféleképpen működik.
- Elsőként az első vonalbeli védelem megindításával segít nekünk megküzdeni az olyan fertőzésekkel, amilyen a koronavírus is.
- Majd 5-7 napon belül antitestek termelésével, ami már a vírusra szabott specifikus immunválaszra ad lehetőséget.
Ha tehát valakinek tényleg a normálisnál magasabb fokozaton működik az immunrendszere, az egyáltalán nem egy kellemes dolog. A túlságosan aktív immunválasz általában olyan dolgokkal jár, hogy a szervezet vírusként érzékelve elkezdi megtámadni a saját szöveteinket és szerveinket. Bizonyos esetekben ez vezethet például krónikus fáradtsághoz is, amikor az illető már tisztálkodni és táplálkozni sem tud, mert annyira ágyhoz van kötve.
Macciochi olyan esetekről is beszámolt, hogy valakit koronavírus miatt szállítottak kórházba, de valójában csak az immunrendszerük esett egy kis túlzásba. Magyarán ha normálisan működik az immunrendszerünk, ne bánjuk, hogy nem lehetséges azt "magasabb fokozatra kapcsolni", mert ha lehetne ilyet, egyáltalán nem járnánk jól vele. Viszont ezután jogosan adódik a kérdés, hogy ettől függetlenül:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az immunológus szerint ez is erős félreértésen alapul, mert nem beszélhetünk a szervezetünk védvonaláról úgy, mint egy kétállású kapcsolóról, ami vagy "gyenge" vagy "erős". Inkább egy komplex folyamatként kell elképzelni, ahol a lényeg, hogy a rendszer jól össze tudjon dolgozni. Ez olyan, mint egy szimfonikus zenekar: ha együtt játszanak, jól szól, de ha egy hangszer túltolja a háttérben, elnyomja az összes többit.
Segíteni azért lehet
Az orvos megjegyzi, az immunrendszerünket részben örököljük, ezért van az, hogy egyes betegségek sokkal jobban ágynak döntenek, mint másokat, valamit viszont meg sem érzünk. Emellett bár tuningolni nem tudjuk, azért hozzájárulhatunk ahhoz, hogy teljes kapacitásán működjön, ami tényleg segít abban, hogy ne kapjuk el a Covid-19-et.
- Ebben segíthet, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, magyarán semmi fontos tápanyagot nem hagyunk ki. Nem csak a C-vitamin és a cink a fontos, de például a fehérjék is, mert ezek építik fel a sejteket, tehát az immunrendszerünk antitestjeit is.
- Odafigyelni a bélrendszerünk egészségére például ugyanúgy segíthet, mint ha hetente legalább harminc különböző növényi ételt fogyasztunk - sorolja a példákat az orvos. Kiemeli, hogy fontos a változatos étkezés, különösen az élelmi rostok terén. Ez jelentheti különféle gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, diófélék, magvak és teljes kiőrlésű gabonák fogyasztását.
- A srtessz akadályozza az immunrendszerünk működését, ami nem jó hír, mert egy világjárvány közepe általában nem a legnyugodtabb időszak. Ennek leküzdésében segíthet, ha pihenünk eleget és rendesen alszunk - bár pont a napokban írtunk róla, hogy ebben nem állunk túl jól itthon, de azért vannak módszerek, amik segítenek ezt javítani.
- Ami az utóbbi időben a hazai médiát is körbejáró D-vitamint, mint koronavírus-elleni hatékony szert illeti: nos, ezt illetően még további kutatások kellenek ahhoz, hogy egyértelmű legyen, segít-e egy esetleges fertőzés esetén a D-vitamin. Mindenesetre a tudósok egyetértenek abban, hogy addig sem veszíthetünk azzal, ha azért fogyasztjuk. De mivel egy zsírban oldódó vitaminról van szó, az is fontos, hogy túl se adagoljuk.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







