A hévízi Ensana Thermal Hotel „Kék Balaton” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2026 címet.
Újranyitott Budapest legendás, 120 éves étterme: rengeteg magyar imádott itt ebédelni, vacsorázni
Hosszú idő után újra megnyitotta kapuit Budapest belvárosának egyik legikonikusabb vendéglátóhelye. Az Apostolok Étterem több mint 120 éve a magyar gasztronómia, a főváros kulturális és kulináris életének meghatározó szereplője.
A Kígyó utca 4–6. alatt található étterem története 1902–1903-ban kezdődött, amikor Förster János megnyitotta az „Apostolok”-hoz címzett sörözőt a Schmahl Henrik által 1894-ben tervezett épületben. A vendéglátóhely már ekkor kitűnt különleges atmoszférájával: a félhomályos boxokkal, a fülkék felett megjelenített apostolfejekkel és a fegyelmezett házirenddel, amely így szólt: „Csend és józanság. Nyitva reggel 9-től este fél n-ig.”
A századforduló Budapestjén a sörkultúra hatalmas lendületet kapott. A sörivás polgári előjog lett, és a város éttermei versengtek a gyárak kegyeiért. Az Apostolok exkluzív szerződést kötött a Pilseni sörgyárral, majd olyan ritkaságokat árultak, mint a Löwenbräu és a híres Szent Benno sör, amit akkoriban az egész országban csak itt lehetett fogyasztani.
Az étterem igazi aranykora az 1920–30-as években jött el. Írásaiban Krúdy Gyula is megörökítette a hely különleges hangulatát: „a hűvös bolthajtások alatt égő lámpák világánál, a tizenkét apostol fülkéiben még azok is sört ittak, akik máskor soha nem szokták ezt tenni”.
A vendégtér mai formája az 1913-as átépítés során jött létre, Gattaringer Oszkár bútortervei, Bartolfy János fafaragásai, Schillinger Vilmos burkolatai és Szabó Kálmán mozaikjai a mai napig eredeti szépségükben csodálhatók meg, az étterem 1973 óta műemléki védettség alatt áll.
Vissza a gyökerekhez
A most megnyílt Apostolok Étteremben a belső tér eredeti szellemisége, a történelmi fafaragások, a boltívek, az ikonikus apostolfejes fülkék ma is meghatározó részei az élménynek. Az étterem ma ismét azt a hangulatot idézi, amely több generáción át legendává tette, miközben a modern vendéglátás kényelmét is biztosítja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Számos újdonság is várja a vendégeket: terasz a belváros szívében, élő zene minden este, és a történelmi enteriőr modern fényárban az üvegfalaknak köszönhetően.
Az Apostolok Étterem étlapja a magyar konyha klasszikusain alapul, olyan fogásokkal, amelyek évtizedek óta elválaszthatatlanok a legendás intézménytől. A gulyásleves, a roston sült kacsamáj kakukkfüves rosé körtével és pirított vajas kaláccsal, a marhapörkölt sztrapacskával és a somlói galuska mind megtalálhatók a kínálatban.
Címlapkép: Fortepan / Artfókusz / Fábián József
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







