A társaság közben arról is beszélt, miért nem jelent automatikusan nyereséget a vissza nem váltott 50 forintos palackbetét.
Hivatalos Apple Shop nyílik a mai napon az Alzában, aminek apropóján a vállalat 99 ezer forintos akciót is robbant – többek között erről is számoltak be a nyitás alkalmából rendezett szombat reggeli sajtóeseményen.
„Reggel 8 órától várjuk az Apple rajongókat, akiknek különleges ajánlattal készülünk. A helyszínen vásárlók számára három kedvezményszint lesz elérhető: 165 000 és 329 999 forintos költésnél 33 000, 330 000 és 494 999 forint közötti vásárlásnál 66 000, és 495 000 feletti kosárérték esetén 99 000 forint kedvezményt adunk, ami akár több termék kombinációjára is érvényes” - hangzott el a nyitás alkalmából.
Forrás Ákos, az Alza ügyvezetője korábban a boltnyitás kapcsán elmondta, „ a termékek személyes megtapasztalásának lehetősége, a szakmai tanácsadás és a vonzó üzletdizájn – amely tükrözi a nemzetközi Apple Store-ok stílusát – mind nyomós okok arra, hogy a vásárlók ellátogassanak hozzánk”. A paraméterekről kiderült, hogy az új üzlet 70 négyzetmétert foglal majd el az új Alza Apple Shop a bemutatóteremből.
Az Alza lerohanta Magyarországot
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2024-ben az Alza lett hazánk legnagyobb online kereskedője. Ezzel hosszú idő után taszítva le a trónról az eMAG-ot. Második helyen a Kifli futott be, ami azt jelenti, hogy a magyar online teret igazából két cseh (!) vállalat uralja. Harmadik helyen futott be a Media Markt, míg a negyediken a Tesco. Az első, magyar hátországú cég az Euronics lett, a maga hatodik helyével.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






