10 °C Budapest
Nő néz sokkolt egy élelmiszerboltban szupermarket áremelkedés és az infláció

Elege van a magyar vásárlóknak abból, ami a boltok pénztárainál folyik: ezt már nehezen nyelik le

2025. február 11. 12:57

2025 januárjában az infláció ismét brutális erővel csapott le Magyarországon, visszahozva a 2022-2023-as drágulási hullám emlékeit. Az éves infláció 5,5%-ra ugrott, az élelmiszerek árai pedig még ennél is gyorsabban, 6%-kal emelkedtek. A leginkább sokkoló azonban az, hogy egyes alapvető élelmiszerek – mint az UHT tej vagy a finomliszt – egyetlen év alatt 50-65%-kal drágultak, miközben a havi áremelkedések is meghökkentő mértékűek voltak. A fogyasztók már most a saját pénztárcájukon érzik az újabb árrobbanást, a kormány pedig egyre inkább nyitott lehet arra, hogy újabb árszabályozási lépéseket vezessen be. Egyelőre persze nem tudjuk, hogy mi lesz, viszont az árak újra brutálisan emelkednek.

Újfent igencsak megszaladt az infláció Magyarországon – erről tanúskodnak a legfrissebb hivatalas adatok. A 2022-2023-as évek inflációs pokla után most éves alapon (2025 januárjában) újra nagy mértékben, 5,5 százalékkal voltak magasabbak az árak Magyarországon átlagosan. Ráadásul a havi emelkedés is brutálisan nagy volt, átlagosan 1,5 százalékos, 2024 decemberéhez képest.

Ahogy azt már korábban húsbamaróan megtapasztaltuk, az inflációt most is az élelmiszerek húzzák felfelé, éves alapon az átlagos drágulás 6 százalékos. Ugyanakkor ha jobban az adatok mögé nézünk, óriási a megdöbbenés. Tényleg olyan, mintha újfent 2022-t vagy 2023-at írnánk, már ami a csúcsdrágulókat illeti. Csakhát egészen más bázisról. A már amúgy is elég drágává vált élelmiszerek csúcsdrágulói meghökkentően sokat drágultak. A top10 leghátuljára 17 százalékos növekedéssel lehetett bekerülni, de a top3-ban lévő termék ára egyetlen év alatt 38-52-65 százalékkal emelkedett.

Csúcsdráguló termékek 2025 januárjában

Kicsit olyanok az adatok 2025 januárjában, mintha néhány évet visszautaztunk volna az időben, oda, amikor az élelmiszrek árai bődületesen elkezdtek megugrani Magyarországon. 2025 januárjában például a 2,8 százalékos UHT tej 64,8 (!) százalékkal került többe átlagosan boltokban, mint 2024 januárjában, de 52 (!) százalékos drágulást produkált a finomliszt is, illetve 37,7 százalékkal nőtt az átalgára a 100 százalékos dobozos narancslének is.

Ez a boltok pénztárainál azt jelenti, hogy a tej 318 forint helyett immáron 524, a liszt 179 helyett 272, míg a narancslé 857 forint helyett 1180 forintba kerül átlagosan. A top5 dráguló termék között ott van még a 200-250 grammos kávé, és a 10 darabos tojás is. Előbbi átlagára egy év leforgása alatt 26,5, utóbbi terméké 24 százalékkal emelkedett.

A top10 dráguló termék között ott van még a fejes káposzta, a napraforgó-étolaj, a csirkemellfilé, az alma és a pasztőrzött ESL tej is. Ezek a termékek átlagosan 16,8-22,1 százalék közötti mértékben növekedetek. Mindez pedig többek között odáig vezetett, hogy a csirkemellfilé kilós átlagára már nem 1900 forint, mint tavaly januárban hanem 2310, de az étolaj litere sem 650, hanem inkább 793 forintot.

A top10-en kívül, de 15 százalékkal nagyobb mértékben drágult 1,5%-os Esl tej, a trappista sajt és a 12 százalékos tejföl is. De 10 százalék fölötti mértékben nőtt az átlagára még 20 százalékos tejfölnek, a vajnak, és a hamburgernek is.

Egy hónap alatt is volt baj

Nem véletlen, hogy az éves élelmiszer-inflációs adatok ennyire rosszak, hiszen egy hónap alatt, azaz 2024 december és 2025 december között is rendesen volt árvérengzés. Az uborka kilós átlagára példuál nem kevesebb mint 31 százalékkal (!) emelkedett egyetlen hónap alatt, de 15 százalék feletti mértékben nőtt a paradicsom és az UHT tej átalgára is.

Az uborka kilója így már majdnem 1500 (!) forintba kerül, míg a paradicsomért 1570 forintot, a tejért pedig 524 forintot kell átlagosan kiperkálni. Ugyancsak nagyon megdrágult a zöldpaprika is, ennek kilós átlagára idén év elejére 1760 forintot ért el. Ugyancsak 10 százaék feletti mértékben nőtt a tankpezsgő, a fűrészelt tűzifa, az őrölt kávé, és a spagetti átlagára is. De a top10-es havi listába befért még az Esl tej és a Magyar Nők Lapja.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Újra jöhet az árstop Magyarországon?

Az elszálló árak újra feldúlják Európa egyes részeit. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a horvátok gyakorlatilag vásárlásmentes napokkal tiltakoznak a magas árak miatt, ami odáig vezetett, hogy a horvát kormány árstopozott. Közeli szomszédunkhoz hasonlóan az itthoni gazdasági vezetés is újra pedzegeti, hogy készek lépések tenni az újra nagyon magas élelmiszerárak ellen, legyenek azok régi vagy új kezdeményezések.

Egy esetleges árstop azonban nem biztos, hogy nagyon üdvözítendő lenne újra. A modern piaci gazdaságokban az állami árkorlátozások, különösen az élelmiszerárak befagyasztása, rövid távon enyhíthetik a lakosság terheit, de hosszabb távon komoly piaci torzulásokat okozhatnak. Bár a szociálisan rászoruló rétegek számára egyes termékek árplafonja valóban segítséget jelenthet, a gazdaság egésze számára ez egyfajta torz ösztönzőrendszert eredményez, amely végső soron többet árthat, mint amennyit segít.

Mint ahogy azt már a korábbi árstopnál is láttuk, az árstopok az egész gazdasági szerkezetet torzíthatják. A hatóságilag befagyasztott árú termékek helyett a kereskedők más termékeken próbálják behozni az elmaradt hasznot, ami azt eredményezi, hogy a többi termék ára aránytalanul megemelkedhet. Ráadásul az árstopok csökkenthetik a vállalatok innovációs kedvét, hiszen ha egyes termékkategóriák mesterségesen olcsók maradnak, akkor a fejlesztésekre és hatékonyságnövelésre fordított beruházások megtérülése bizonytalanná válik. Az árak viszont most megint úgy látszik, kezdenek elszállni, úgyhogy egyelőre csak figyelhetünk, mi fog történni.

Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?

Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
2 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Eje
1 hónapja
Holnap nem veszek semmit (02.012)! Utána is csak nagyon vissza fogottan, marcika meg várhatja a csodát :)
0
0
TolllerBela
1 hónapja
És akkor még cinikusan irrátálják is az ember gyerekét ! Veszel az 1100 forintos (olcsóbbik) paradicsomból, a kasszánál meg még külön felszámítják a környezetbarát zacsit is, 15 forintért ! Vettem zsemlét is, zacsival, a zacsi megint 15 pénz - a zsemle, a maga 5 grammjával 56 forint volt, abba se fért bele a zacsi ára ! Majdnem odacsaptam.....ha harc, akkor vívjuk meg, de így, sunyin ??? Elvileg sincs rendben, mert ki az, aki zacsit akar venni ? A belépés egyelőre díjtalan, a takarításért sem számláznak ki külön összegeket !
1
0
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 16. vasárnap
Henrietta
11. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33