A tárca szerint mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget a visszaváltási díj készpénzes felvételére.
Brutálisan nagy a vásárlói kedv az év vége felé: ezt keresik a magyarok leginkább karácsony előtt
A Black Friday és a Black November jóval előrébb hozta a karácsonyi ajándékkeresést és az ünnepekre való felkészülést, ezért kevesen várnak decemberig ezeknek a termékeknek a megvásárlásával - derül ki az Árukereső.hu legfrissebb adataiból. Magyarországon és pár szomszédunknál már a fát díszítették, és lassan a régió is utolérhet minket ebben.
Itthon az elmúlt időszakban csaknem 150%-kal nőtt meg a karácsonyfatartó állványok kereséseinek száma, és majdnem kétszer annyian kerestek karácsonyfaégőkre. Persze a hideg is rányomja a bélyeget a vásárlókra, ugyanis több mint kétszer annyian kutattak kesztyűk és kutyaruhák után Magyarországon.
A régióból még Bulgária és Románia égett már novemberben karácsonyi lázban: mindkét országban kb. 110%-kal nőttek meg a karácsonyfára vonatkozó keresések. Érdekes az is, hogy az év utolsó nagy ünnepe mellett őket is foglalkoztatták kedvenceik: Bulgáriában kétszer annyian kutattak kutyaházak után, míg Szerbiában majdnem ennyien érdeklődtek kutyaágyak után.
A térség többi országa még nem összpontosított a karácsonyra, és inkább a hideggel voltak elfoglalva. Csehországban közel kétszer annyian kerestek hőszivattyúkat, téli kesztyűket és fűtőtesteket, míg Szlovákiában az autókra fagyott jég lekaparásához szükséges eszközök keresései ugrottak meg 84%-kal. Romániában közel négyszeresre nőtt a hóláncok iránti érdeklődés, míg Szlovéniában és Horvátországban a gyerekcsizmák voltak hasonlóan népszerűek.
Érdekes, de nem meglepő ilyen korán találkozni a karácsonyi keresésekkel, ugyanis az üzletek – legyenek fizikaiak vagy webshopok – is előtérbe helyezik az ünnepi kínálatukat, egyszerre lovagolva meg a Black Friday és Black November leárazásait és a közelgő ünnepeket. Várhatóan hamarosan a többi ország is utolér minket, hogy a teljes régió karácsonyi lázban éghessen.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






