Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Nem olyan jó befektetés már a svájci óra? Kínában már a kutyának sem kell: tudhatnak valamit
A svájci órák exportja éves szinten 2,2 százalékkal, 2,343 milliárd svájci frankra esett októberben éves szinten, folytatva ezzel az idei negatív tendenciát – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján. Az export legnagyobb részét kitevő karórák kivitele 2,8 százalékkal, 2,225 milliárd frankra csökkent.
Októberben az egyik fő piacnak számító Kínában a svájci óraeladások 39 százalékkal, Hongkongban pedig 15 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál. A múlt hónapban Kínában és Hongkongban adták el a svájci órák 14 százalékát. Európában az eladások minimálisan, 0,2 százalékkal nőttek, míg az Egyesült Államokban 11 százalékkal, Japánban pedig 20 százalékkal emelkedtek.
A svájci órák 18 százaléka került az Egyesült Államokba és 8 százaléka Japánba októberben. Svájc 21,5 milliárd frank értékben exportált órákat az idei első tíz hónapban, 2,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Idén októberben a karóraexport 80 százalékát adó, 3 ezer franknál (1,3 millió forint) drágább karórák eladásából származó bevétel 1,7 százalékkal nőtt, az 500 franknál kisebb árcédulával rendelkezők esetében 9,4 százalék, az 500 és 3000 frank közöttiek esetében pedig 21 százalék csökkenést jegyeztek föl éves összevetésben. Svájc tavaly rekordértékben, 26,7 milliárd frankért (11 ezer 641 milliárd forint) exportált órákat, ami 7,6 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







