A kezdeményezés hatékonynak bizonyul, a járművezetők azonnal lassítanak a kamerák észlelését követően.
Kifogásolt növényvédő szereket találtak több magyar termelőnél: erről minden vásárlónak tudnia kell
A kereskedőknél kapható és a termelőknél található növényvédő szereket is vizsgálta országszerte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - hat esetben indított eljárást és 600 ezer forint értékű növényvédelmi bírságot szabott ki - közölte honlapján a hatóság.
A Nébih irányításával a vármegyei kormányhivatalok felügyelői által végzett 224 ellenőrzésből mindössze hat esetben tapasztaltak hibát, és indítottak eljárást hamis vagy illegális növényvédő szer forgalmazása vagy felhasználása miatt. A hatóságok két vármegyében: Csongrád-Csanádban és Szabolcs-Szatmár-Beregben szabtak ki növényvédelmi bírságot, 500 ezer, illetve 100 ezer forint értékben.
Most, hogy itt van a parlagfűszezon arra is érdemes figyelni, hogy a kertünkben, telkünkön ha található ebből a rendkívül agresszív növényből komoly bírságokat szabhatnak ki ránk. Erről részletesen beszámoltunk egy korábbi cikkünkben, ezeket érdemes tudni erről.
-
Másokért tenni? A Lidl-nél igazán megéri!
A diszkontlánc ünnepi összefogásra hívja vásárlóit, hogy három partnerszervezetével összefogva támogassa a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
3,5%-os kamatozású hitellel segíti a tudatos otthontervezést a Fundamenta megújult lakásszámlája (THM: 5,04–5,31%) (x)
Frissítette egyik legnépszerűbb termékét, az Otthontervező Lakásszámlát a Fundamenta, azzal a céllal, hogy még inkább megkönnyítse ügyfelei számára lakáscéljaik elérését.
-
A stílus maga az ember - már karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a Gránit Bank ügyfelei (x)
A Gránit Bank most azon ügyfeleinek, akiknek az ajánlására két további ügyfél számlát nyit a banknál december 19-ig, díjmentesen biztosít digitális fizetésre alkalmas karkötőt.








