Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szerint az árrésstop torzíthatja a piac működését.
Máris itt a Lidl-GVH-csörte újabb fejezete: reagált az áruházlánc a felügyeleti eljárással kapcsolatban
Reagált a Lidl Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által megindított versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatban.
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy a GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Lidl áruházlánccal kapcsolatban, mert a hivatal gyanúja szerint az üzletlánc megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat. Az esettel kapcsolatban a Lidl Magyarország az alábbi állásfoglalást tette közzé, amit változtatás nélkül közlünk:
"A Lidl Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal által megindított versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatos álláspontja a következő.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Lidl Magyarország ellen a Lidl Magyarország árfigyelőre épített kampánya miatt. A hatósággal a vizsgálat lefolytatása során együttműködünk. Társaságunk álláspontja szerint jogszerűen jártunk el: kampányunkat a GVH által üzemeltetett, mindenki számára elérhető adatbázis adataira építettük, az összehasonlítás szempontjai tisztességesek, objektívek és megismerhetőek voltak. Az árfigyelő célja az, hogy a fogyasztók a kiskereskedők árait összehasonlíthassák. Ezt a célt szolgálta kampányunk is.
A Lidl elsődleges célja továbbra is az, hogy kiváló ár-érték arányú termékekkel és magas szintű kiszolgálással álljon a vásárlók, a magyar családok rendelkezésére minden nap"
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- zárul az áruházlánc állásfoglalása.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






