Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció
Itt az Aldi bejelentése: fontos változás élesedik a magyar diszkontokban, minden vásárlót érint
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az ALDI Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Az új biatorbágyi hűtőházának is köszönhetően az áruházlánc az elmúlt évben 7 milliárd forinttal nagyobb értékű megrendelést adott a magyar húsipar számára. Az ALDI továbbra is kizárólag magyar forrásból szerzi be frisshús-termékeit. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható.
Új hűtőket telepít az ALDI valamennyi magyarországi üzletének húsrészlegén. Az eddigi hűtőládákat modern, üvegajtóval ellátott, döntött polcokkal rendelkező állóhűtők váltják. Az állóhűtők kisebb helyet foglalnak el a hűtőládákhoz képest, de kétszer akkora a polcfolyóméterben mért kapacitásuk, így egyrészt többféle termék helyezhető el bennük, másrészt egyszerre nagyobb mennyiséggel tölthetők fel. Az új hűtők négy polcszinten 30 polcfolyóméterrel rendelkeznek, de akár ötszintesre is bővíthetők, így 37,5 polcfolyóméterre növelhető a kapacitásuk.
Az innovatív, 45 fokban döntött polcok kényelmesebb bevásárlási élményt biztosítanak a vásárlóknak, és egyszerűsítik a termékek elhelyezését az árufeltöltők számára. A hűtőkben egységesen digitális polccímkével váltja ki a papíralapú címkét a diszkontlánc. Ezzel a környezetbarát megoldással nem csupán papírt és nyomtatási költséget, hanem értékes munkaidőt is megtakarít a vállalat, és a vásárlási élményt is javítja.
Átalakuló boltbelső, több frisshús- és fagyasztott termék
Az áruházlánc megtartja üzleteiben az eddigi hűtőládák egy részét, így a korábbinál is több fagyasztott termék – a nyári időszakban például még gazdagabb fagylaltkínálat – lesz kapható. Az új álló hűtőknek köszönhetően 20%-kal nagyobb lesz a diszkontláncnál egész évben kapható frisshús-kínálat, továbbá 15 egyéb termékkel – zsírokkal, szalonnákkal – bővül a szortiment, a nyári grillszezonban pedig kétszer annyi grilltermék lesz elérhető, mint korábban. A modern hűtők beépítésével felszabaduló alapterületnek köszönhetően a papír- és vegyi áruk a jövőben egy helyen lesznek megtalálhatók, így változik az áruházak belső elrendezése, áttekinthetőbb lesz a kínálat.
Az ALDI már több mint egy éve teszteli új frisshús-prezentációs megoldását, amit több üzleténél is bevezetett. Az utóbbi időszakban megnyitott áruházai is már az új, modern hűtőkkel vannak felszerelve. A jövőben minden újonnan nyíló egységbe az új hűtőket építik be, a meglévő üzletek átalakítása pedig várhatóan 15 hónapot vesz igénybe. Az új üzletbelső kialakítása éjjel történik, hogy a munkálatok ne zavarják a vásárlókat, akik reggel már a megújult környezetben kezdhetik a bevásárlást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az üzleteink húsrészlegét érintő beruházás teljes értéke megközelíti a 3 milliárd forintot, így vállalatunk 3 év alatt 13 milliárd forint értékben hajt végre boltjait és logisztikai láncát érintő fejlesztést Magyarországon annak érdekében, hogy minél szélesebb, magyar termékekből álló kínálatot biztosítson a vásárlók számára. A 2021-ben átadott új hűtőházunknak is köszönhetően 2022-ben 7 milliárd forinttal nőtt a magyar húsipar számára adott megrendelésünk. A mostani boltmodernizáció is a magyar beszállítók termékeinek fog még több teret adni
– mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a beruházás kapcsán.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






