Áprilistól akár 5-15 százalékkal is drágulhatnak az építőanyagok a növekvő kőolaj- és földgázárak miatt.
Rengeteg magyar és szlovák autó áll az osztrák üzletek parkolóiban - ezt írta egy közgazdász, aki szintén oda ment intézni a vásárlást.
Magyar és szlovák autók tömkelegét találta Raskó György közgazdász egy ausztriai város üzletének parkolójában, akik valószínűleg a kedvezőbb árak miatt járnak akár sok száz kilométerre vásárolni. Erről maga Raskó számolt be Facebook-oldalán.
A közgazdász azt írta, családjával az ausztriai Kittsee-ben vásárolt a hétvégén a csládjával, ahol sajtot, sört, kávét, mosószereket vettek, ezek ugyanis kivétel nélkül olcsóbbak, mint Magyarországon.
A bevásárló-központ parkolója dugig volt megint magyar és szlovák rendszámú autókkal, osztrák rendszámú autót alig látni. Úgy tűnik, nagyon sok árucikk , benne élelmiszer is olcsóbb, mint akár Pozsonyban, vagy Budapesten
- írta Raskó György. Azt is hozzátette, hogy szerinte minél hamarabb ki kell vezetni az árstopokat, azok ugyanis a magyar kereskedelem sírját ássák meg. Itthon több boltot is találtak, ami zárva volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mindhárom zárva volt, közülük kettő úgy tűnt, hogy végleg. Más bolt meg az útról nem látszott. Beérve Kilitibe még találtunk egyet, ami nyitva volt. Ki tudja még meddig, ha újra meghosszabbítják az élelmiszer-árstoppot. Ez az ország a vesztébe rohan
- írta még Raskó György.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







