Ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt.
Ingünk-gatyánk rámehet ezekre az élelmiszerekre: az áremelkedésnek pedig még koránt sincs vége
A jegybank friss elemzése alapján az év második feléig kell arra várnunk, hogy az infláció érdemben csökkenjen. Bár a vaj már 15 százalékkal olcsóbb, mint tavaly év végén, azonban a sertéshús újabb 10 százalékkal drágulhat a következő hónapokban a szakértők szerint. Az élelmiszerárstopot pedig a kormány csak akkor tervezi kivezetni, ha tartósan lassul az infláció – számolt be az RTL Híradó.
A trappista sajt ára januártól emelkedik folyamatosan: idén már majdnem kétszer annyit kértek el érte, mint tavaly ugyanekkor. A jegybank elemzése szerint bár nem fog tovább gyorsulni az infláció, de lassulni sem fog. Úgy számolnak, hogy érdemben csak az év második felétől várható csökkenés.
Jó hír viszont, hogy csökkentek a takarmányárak, miután megindult nemrég a szállítás Ukrajnából, így egész Euróbában csökken a tejtermékek ára. Ráadásul a forint erősödése miatt kedvezőbb áron tudnak behozni külföldi termékeket a kereskedők. Így lehet, hogy a vaj kiskereskedelmi ára 15-20 százalékkal csökkent az elmúlt hetekben.
A hús viszont rekordáron kel el hazánkban, miután kevesebb van belőle, mint amit el tudnának adni. Az RTL által megkérdezett szakértő szerint azért, mert nem hizlaltak elég sertést a korábbi, magas takarmányárak miatt. Ráadásul az élelmiszrerárstop kivezetése is dráguláshoz vezethet. Azonban Madár István, a Portfolio elemzője szerint a megtartásuk készlethiányhoz vezethet, míg a kivezetésük alig emelné az inflációt.
Maga az árstop kivezetése 1-2 hónapon belül hozzávetőleg olyan 1 százalékpont körüli mértékkel emelheti meg az inflációt
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta el a szakértő.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
35 éve Magyarországon - 8 új modell 2026-ban (x)
Az élmények Multiverzuma - partnerek és márkarajongók közös Ünnepe
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






