Az utóbbi időben drasztikusan megszaporodtak az SMS-ben küldött csalások: nagyon figyelj!
Itt a csalók feketelistája, akik a tűzifával trükköznek: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
Ellepték a csalók a tűzifapiacot, a rezsiemelés óta érezhetően megemelkedett a hiszékeny vásárlók átverésével próbálkozók száma. A hatóság szerint a közösségi oldalakon megjelenő trükkös hirdetésekhez kötődik a csalások zöme: nemcsak a faanyag minőségével, hanem mennyiségével is lehetnek gondok.
A rezsiemelés óta azok is megpróbálnak a faalapú fűtésre átállni, akik korábban másként fűtött, így hatalmas a kereslet a tűzifa iránt. Ez a csalók figyelmét is felkeltette, így a korábbi évekhez hasonlóan felbukkantak a trükkös eladók a tűzifapiacon, de az idén megsokszorozódott a gyanús hirdetések száma - írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszeresen ellenőrzi a különböző hirdetési portálokra, illetve a közösségi oldalakra feltöltött ajánlatokat: tapasztalataik szerint a csalók elsősorban hirdetések útján szerzik az ügyfeleiket, ahol soron kívüli kiszállítással és meglepően alacsony árakkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.
A telefonos kapcsolatfelvételnél kezdetben rendkívül meggyőzően és készségesen válaszolnak minden kérdésre. Viszont amint a szállítmány megérkezik, a gyors lerakodást, majd pénzátvételt követően eltűnnek, miközben a leborított fahalom sokszor már elsőre is kevesebbnek tűnik a megrendelthez képest. Gyakran a megrendelt tűzifa fele sem érkezik meg, ráadásul a halom aljáról odvas, korhadt, kisebb fűtőértékű tűzifa kerül elő. Reklamációra pedig nemigen van mód: jobb esetben csak mellébeszél a hirdető, de sok esetben fenyegetően, akár testi megtorlást kilátásba helyezve, látszatfelháborodással utasítja el a „jóhírét” rontó vevőt.
A legnagyobb hazai hirdetési portálok üzemeltetői egyre hatékonyabban szűrik ki a jogszerűtlen hirdetéseket és a csalókat, akik így egyre nagyobb számban jelennek meg a közösségi médiában, elsősorban a Facebook Marketplace-én, mivel ezen hirdetések ellenőrzését nem lehet hatékonyan elvégezni
– hívta fel a figyelmet a Nébih. A hatóság szerint míg a hirdetési portálok megkövetelik a hirdető megfelelő beazonosítását, a közösségi portálon akár fiktív profillal is lehet hirdetni. A visszaélések kiszűrése érdekében a hatóság ellenőrei fokozottan vizsgálják a Facebookon megjelenő tűzifahirdetéseket. Az eddig ellenőrzött mintegy hatezer hirdetés csaknem kilenc százaléka jogsértőnek bizonyult.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A csalások hatékony elkerülése érdekében a Nébih készített egy feketelistát: a vásárlók a felületen a Nébih által kiszűrt jogszerűtlen hirdetők telefonszámait tudják lekérdezni. Míg a hirdetésben szereplő EUTR technikai azonosítószám (formátuma AB1234567) valódisága, birtokosa egy másik felületen ellenőrizhető. A hatóság kéri a tűzifavásárlóktól, ha ezen adatok bármelyike hiányzik a Facebook-hirdetésből vagy a hirdető személye nem egyezik meg a technikai azonosítószám tulajdonosával, ne kössenek üzletet, mert nagy valószínűséggel csalóval van dolguk!
A tűzifavásárlás aranyszabályai a Nébih szerint:
- Vásároljon ismert kereskedőtől, erdőgazdálkodótól, aki a Nébih-nél regisztrálta tevékenységét, így EUTR technikai azonosító számmal vagy erdőgazdálkodói kóddal rendelkezik.
- A telephellyel, nyitvatartási idővel működő kereskedők megbízhatóbbak a csak tűzifa közvetítéssel foglalkozókkal szemben.
- Ha hirdetés alapján vásárol, ellenőrizze, szerepel-e benne az EUTR azonosító. E nélkül érdemes más eladót keresni.
- Ha van EUTR azonosító, ellenőrizze a számot a Nébih honlapján!
- Ellenőrizze a telefonszámot a Nébih feketelistáján!
- Soha ne utaljon előre pénzt, főleg ismeretlen hirdetőknek!
- Előre lehetőség szerint csak telephelyen, a kereskedő, erdőgazdálkodó pénztárában fizessen. Ismeretlen szállítónál csak díjbekérő alapján, az EUTR számhoz tartozó névre utaljon.
- Tűzifát csak szállítójeggyel vegyen át!
- Lerakodás előtt alaposan nézze meg a kiszállított fát!
- Legyen nagyon óvatos, ha a hirdető regisztrált székhelyétől távol vagy az ország egész területére vállal szállítást. A magas fajlagos szállítási költség mellett sem önnek, sem a kereskedőnek nem éri meg kisebb mennyiséget messze vinni!
- Ha teheti, inkább köbméterben mérve, térfogatra vegye a tüzelőt, így könnyebben ellenőrizhető a mennyisége, a fa víztartalma pedig nem befolyásolja a megvett mennyiséget!
- Ha tömegre vásárol tűzifát, figyeljen oda, hogy csak hitelesített mérlegen mért, mérlegjegy, vagy más, mérlegelést hitelesítő dokumentum alapján kiállított számla birtokában fizessen.
- Ha frissen kitermelt faanyagot vásárol igyekezzen minél hamarabb felhasítani és fedett, szellős helyen tárolni. Ősszel és télen a faanyag már lassan szárad szabadtérben. Nem ideális, de megoldás lehet, ha a tüzelés előtt a felhasított faanyagot néhány hétig fűtött, rendszeresen szellőztetett helyen (pl. kazánházban) előszárítjuk.
- Ha száraz fával fűt, akár 30%-ot is spórolhat!
- Ha úgy érzi, vagy azt tapasztalja, hogy megtévesztés áldozata lett, és az eladó nem hajlandó az egyeztetésre, őrizze meg az eladótól kapott bizonylatokat, jegyezzen fel minden adatot a vásárlással, megrendeléssel kapcsolatban – elsősorban forgalmi rendszám, telefonszám, nevek, címek - és írja meg panaszát a Nébih-nek!
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.