19 °C Budapest
Cropped shot of young woman carrying a shopping basket, standing along the product aisle, grocery shopping for daily necessities in supermarket

Komoly változás jön a magyar boltokban: hiányt és korrupciót hoz az árstop kibővítése?

2022. október 28. 14:30

Hamarosan újabb termékek esetében számíthatunk felső árplafonra, de még nem tudjuk pontosan, hogy melyek lesznek ezek. Megkértünk három makrogazdasági elemzőt, hogy tippeljenek, mely termékeknél várható ez, és egy kicsit jobban belementünk az árstopok gazdasági hatásaiba is.

Orbán Viktor október 28-i Kossuth rádiós reggeli interjújában rendesen felkavarta az élelmiszerárstop ügyét, amit nem elég, hogy már korábban az év végéig meghosszabbítottak, most úgy látszik, hogy még ki is fogják terjeszteni más termékekre. A kormányfő úgy fogalmazott, hamarosan döntenek arról, hogy újabb termékeket vesznek be az árstop hatálya alá.

A döntés időzítése nem lehet véletlen, a magyarországi infláció ugyanis évtizedek óta nem látott magasságokban van, szeptemberben tavaly szeptemberhez képest már túlszárnyalta a 20 százalékot is. Az egyre durvuló drágulást ráadásul az élelmiszerek drasztikus áremelkedése pörgeti csak igazán. A KSH adatai szerint ugyanis csak az élelmiszerek átlagos drágulása már 35,2 százalékos volt az elmúlt hónapban, ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A Pénzcentrum olvasói már elmondták korábban a véleményüket, erről itt ovlashatsz bővebben:

A Pénzcentrum megkérdezett három makrogazdasági elemzőt, hogy milyen gazdasági hatása van a folyamatos árstopoknak, illetve tippre is kértük őket, hogy szerintük mivel bűvül a hatósági áras termékek köre. Nincs nagy meglepetés, a vélemények komolyan egybecsengtek a Pénzcentrum olvasói által megszavazott termékekel.

Hiányt és korrupciót hoz az árstop?

Vehemensen fogalmazott Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője, mikor megkérdeztük, mi a véleménye az árstopok kiterjesztésének tervéről. Azt mondta, hogy minden további árstop-bővítési terv csak a kiskereskedelmi hiánynak jó, de a korrupciót is említette, amit láthatunk a benzinkutakon.

Semmilyen inflációletörő hatása nincs az árstopoknak, főleg nem a kiterjesztésének, inkább csak a hiányt és a korrupciót erősítik. Előbbire bőven láthattunk példát az élelmiszerboltokban, utóbbiaknál pedig a benzinkutaknál: mindenki igyekezett árstopos benzint szerezni akkor is, mikor erre a rendelet szövege már nem biztosított lehetőséget. Szerintem most az olyan élelmiszerekre kerül majd árstop, amelyeket eddig valahogy elkerült ez a szabályozás, de az emberek gyakran veszik: mondjuk a kenyér, a tojás vagy a zöldségfélék közül a burgonya – ezek mind súlyosan megdrágultak az elmúlt hónapokban, így szerintem ezekre a termékekre kell most gondolnunk

- mondta a Pénzcentrumnak Trippon Mariann.

Inkább ki kéne vezetni

A K&H Bank elemzője, Németh Dávid sezrint a kereskedőket nem fogja földhöz vágni az árstop kiterjesztése, de nagyon más a helyzet a vásárlókkal. Szerinte a kormány most a legszegényebbeknek akar majd kedvezni, és azt is várja, hogy az általuk szinte napi rendszerességgel vásárolt termékek árát állítsa meg a kormányzat.

Azt hiszem, a kiskereskedelmi láncoknak nem fog nehézséget okozni az árstopok kiterjesztése, hiszen, várható, hogy más termékeken behozzák majd a kieső profitot. Ha tippelnem kell, én azt mondom, hogy a kormány a szegényebb családoknak igyekszik majd kedvezni, tehát olyan termékekre teszik rá az árszabályozást, amiket az ilyen családok fokozottan sokat veszenek – tojás, kenyér, valamint mondjuk a burgonya, de a kenyér esetében azért szerintem kérdés, hogy melyik fajtára lesz korlátozás? A fehérre, esetleg a félbarnára? A fél-, vagy az egykilósra? Sok ismeretlenes még ez, de én is kíváncsian várom, mi lesz a vége

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta Németh Dávid.

Nem tesz jót a gazdaságnak

Hasonlóan gondolkodott Virovácz Péter, az ING Bank elemzője is. Ő azonban hozzátette azt is, hogy óvatosnak kellene lenni, az a tény ugyanis, hogy a kereskedők más termékeken igyekeztek profitot realizálni, alaposan ludas volt abban, hogy a nem árstopos termékek inflációja ekkorát rakétázott az elmúlt hónapokban.

Én is arra számítok, hogy a kenyér, a burgonya és a tojás árának esetében számíthatunk felső plafonra, de szeretném hozzátenni, hogy az árstopok hosszabb távon nem tesznek jót a gazdaságnak – a továbbiak bevezetése helyett lassan a kivezetésükön kellene gondolkodni, ugyanis az a tény, hogy a kereskedők áthárították a vevőkre az eddig árstopos termékek árán kieső hasznot, az egekbe röpítette az élelmiszerár-inflációt. Van ugyan rövid távú haszna, ez kétségtelen, de hosszú távon a társadalom biztosan kárvallottja lesz ennek az egésznek. Gondoljunk csak arra, hogy mikor majd kivezetik a az árstopokat, milyen súlyos ársokkot szenvednek majd el a vásárlók – márpedig minél tovább húzzuk az árstopok kivezetését, annál nagyobb lesz ez a sokk, hiszen a nem árstopos termékek addig is tovább drágulnak

- véleményezte a következő árstopokat Virovácz Péter.

Ha megnézzük az áremelkedéseket, nehéz ezzel vitába szállni: mint a Pénzcentrum mélyelemzéséből korábban kiderült, hogy egy éves távlatban a trappista sajt ára például már átlagosan 95 (!) százalékos emelkedésen ment keresztül, de például a fehér kenyér kilója 92 (!), a félbarna kenyéré pedig 91 (!) százalékkal emelkedett 2021 és 2022 szeptembere között. De a 10 legjobban dráguló élelmiszer közé befért még a legalább 80 százalék zsírtartalmú vaj, a 12 és 20 százalékos tejföl, a zsemle, de még a tejes margarin is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem