21 °C Budapest
Old senior woman enjoying time in café.

Seregnyi magyar nagy kedvence tűnhet el a boltok polcairól: horroráron sem lehet majd hozzájutni

2022. október 13. 05:38

A Pilóta keksz hiánya csak a kezdet lehet a hazai érdességek piacán. A Pénzcentrumnak nyilatkozó iparági szakértő szerint ugyanis egyre több édesség/nasi kapcsán merülhet fel, hogy kieshetnek a termékportfóliókból a kevésbé keresett réteg termékek, továbbá azok amelyeknél túl magas a kézi munka aránya ezért a munkaerő igénye és költsége. A hazai vásárlóknak tehát fel kell készülniük, nem biztos, hogy a továbbiakban is meg fogják majd tudni vásárolni kedvenc nassolnivalóikat. És mi lesz az idei karácsonyi édességdömpinggel – többek között erre a kérdésre is kerestük a választ.

Bombaként robbant a hír, hogy nem a magyar vásárlók készülékében volt a hiba akkor, amikor sokaknak feltűnt, gyakorlatilag sehol sem lehet a boltokban Pilóta kekszet vásárolni. A legendás magyar édesség ugyanis szép lassan eltűnt a polcokról. Az ügy hátterében pedig az állt, hogy a terméket Székesfehérváron gyártó Mondelez Hungária Kft. elismerte, hogy a gyártási kapacitásukat érintő nehézségek, illetve az édesipari ágazatot sújtó alapanyag és csomagolóanyag-hiány bizonytalan időre leáll a keksz gyártása.

Sok más iparág mellett, az édességipar problémáinak egy része már ismertek, a Pénzcentrumon legutóbb például itt írtunk a cukrászdákat érintő nehézségekről. Most viszont a Pilóta keksz-ügy kirobbanása okán megkerestük a Magyar Édességgyártók Szövetségét, készülhetnek-e a vásárlók arra, hogy még több ismert kedvencük egyszer csak eltűnik a boltokból. Egyáltalán, mik okozzák most a legnagyobb gondot az édességiparnak, és ezek mellett milyen karácsonyra készülhetnek a magyarok az édességek szempontjából.

Horror, ami az édességekkel történik

Az édességek minden jellemző összetevője jelentősen drágult a világpiacon

- kezdte lapunknak adott interjújában Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Hunbisco) főtitkára, aki hozzátette, európai szervezetük, az édességgyártókat összefogó CAOBISCO valamint testvér szövetségük, a német BDSI számításai alapján még az orosz-ukrán háború kitörése előtt, euro alapon 2021 és 2022 első negyedéves összehasonlításban a következő drágulások voltak megfigyelhetőek:

Alapanyagok

  • Búza +65%
  • Pálmaolaj +79%
  • Napraforgó olaj +136%
  • Vaj +60%
  • Tejpor +62%
  • Cukor +26%

Csomagolóanyagok

  • Műanyag alapanyagok: +42%
  • Papír (rost) alapanyagok +30%

Logisztika

  • Tengeri szállítás +215% (azóta a tengeri szállítás ára konszolidálódott, és már nem +215, "csak" +100%)
  • Közúti szállítás +29%

Intődy Gábor az alapanyagdrágulás kapcsán azt is elmondta, bár nem a cukor drágult a legjobban, de mivel ez az édességgyártás egyik legfontosabb alapanyaga, a cukor árváltozásának hatása mindig jelentős. Kiemelte,

a Kereskedelmi Világszervezet intervenciója és az Európai Unió cukorpiaci rendtartása nyomán 2006 és 2017 között csaknem felére csökkent az európai cukorgyárak száma és termelése, térségünk így exportőrből importőrré vált. Több más tényező – a fogyó répaültetvények, a klímakrízis, a növénybetegségek, a répa és a kukorica hozamcsökkenése – is közrejátszik abban, hogy a cukor és az izoglükóz (kukoricaszirup) kínálata egyre kisebb, miközben a behozatal a magas vámok és a szűkös kvóták miatt akadozik. Magyarországon a kukoricának horror éve volt az idei. 

Az energiaárak is rombolnak

A szakértő az alapanyagok drágulásán túl külön kitért az energiaárak édességre gyakorolt hatására. Mint mondta, különösen a termékeket sütéssel készítő üzemeket érinti nagyon hátrányosan a földgáz drágulása, mert általános a földgázzal történő sütés.

Minden sütéssel készült termék, így a keksz, csipsz, ostyák és ropi is érinettet.

Intődy Gábor szerint a gázos termelő sorok csak komplett technológiaváltással és a teljes gyártósor lecserélésével lennének átállíthatók elektromosságra, ami nem kivitelezhető. Hosszú távú beruházásról lévén szó az is kérdéses, megtérülne-e.

Egyébként sok gyártó végzett önerőből vagy támogatással energiafelhasználást csökkentő beruházásokat az utóbbi években, köztük épület szigetelést, napelem illetve hőkollektor telepítést. Megjegyzendő, hogy a korszerű sütő rendszerek a 10-20 évvel ezelőtti technológiákhoz képest 30-50 százalékkal kevesebb energiával is beérik

- emelte ki a szakember. A Hunbisco főtitkára ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a világpiaci áremelkedések mellett még van három lényeges tényező, ami szerinte kifejezetten magyar jellegzetesség, és turbó fokozatba kapcsolja a forint árak emelkedését. Ezek pedig a következők.

1. Valutaromlás

Amikor beszélgetünk, a forint már közel 20 százalékot romlott az első negyedév óta, ami nem kizárólag az import alapanyagok árát húzza fel, de megjelenik a hazai termelésűekében (pl. gabona) is, hiszen egyrészt nyitott gazdaság vagyunk, másrészt a hazai termelés is importhányaddal működik (pl. berendezések)” - kezdte Intődy Gábor, aki szerint ráadásul az infláció miatt a vállalkozók jelentős része jogosnak tartja a munkatársak bérigényeit is, és igyekszik bért növelni.

Tudunk olyan exportorientált vállalatról, ahol, mivel a bevételek döntő része Euro, és az elszámolások nagy része amúgy is Euróban történik, a béreket az Euróhoz fixálták, ezért a dolgozók egyre vastagabb borítékot visznek haza, amivel legalább nagyjából tudják a fizetésük értékét tartani. Ez természetesen a cég nem exportált, itthoni eladású termékeinek árában megjelenő emelkedést jelent

- hívta fel a figyelmet a szövetség főtitkára.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2. NETA robbanás

Nyáron példátlanul magas és széles körű adóemelés és adókiterjesztés történt a NETA (népegészségügyi termékadó) tekintetében. Az óriási adóteher ráadásul valódi "hungarikum" abból a három szempontból, hogy cukorhelyettesítővel készült termékekre is kivetik, természetes állapotú termékek (pl. földimogyoró, diófélék) is a hatálya alá tartoznak, és többszörösen adóztat: az alapanyagok is adóznak, nemcsak a fogyasztó számára értékesített termékek

- mondta el a Pénzcentrumnak Intődy Gábor, aki szerint ezzel a változtatással a NETA végső soron egy széles körű, visszaigényelhetetlen élelmiszeripari áruforgalmi adóvá vált. Ezt pedig példával is alátámasztotta: „egy kekszdarálékos csokoládéban például NETA köteles az alapanyagként használt keksz, majd a csokoládé végtermék (benne a keksszel) ismét adózik.”

A szövetség főtitkára szerint pedig ez a jelenség a hazai termelőket óriási hátrányba hozza. És mint mondta, mindennek nyomán már több gyártó jelezte a szövetség felé, hogy megkezdték külföldi ügynökségekkel annak szondázását, megérné-e a termelést elköltöztetni. A célországok pedig Ausztria és Szlovákia.

3. Munkaerőhiány, bérrendezés

A szövetség szerint a romló gazdasági helyzet mellett továbbra is érezhető a dolgozni tudó és akaró emberek hiánya, éppen ezért a Hunbisco úgy látja, az elkötelezett munkatársak megtartása nagyon fontos. "Valószínűleg kevesen kérdőjelezik meg például a jelentős nyilvánosságot kapott kukás bérkövetelést, hiszen olyanokról van szó akik nélkülözhetetlenek, dolgoznak lezárások alatt is, esőben, szélben, hóban. A helyzet a feldolgozóipari munkahelyek esetében rendkívül hasonló. A folyamatos termelést nap-mint nap biztosítani kell, minden körülmények között" - ismeretette álláspontját a szakértő.

A legtöbb cégvezető úgy gondolja, ezeket az embereket meg kell becsülni, és lehetőségeihez mérten igyekszik bért fejleszteni. Ami természetesen drágítja a termékeket

- tette hozzá a főtitkár.

Mi lesz a karácsonnyal?

A főtitkárt kérdeztük arról is, hogy ekkora drágulások és már látható készletezési gondok miatt veszélyben lehet-e valamilyen szinten a karácsonyi édességellátás? Intődy Gábor szerint, ahogy látjuk, az édességek (és a legtöbb élelmiszer ára) folyamatosan, lépcsőzetesen drágul. A főtitkár úgy véli, a vásárlóknak kevésbé kell egyszeri sokkra számítaniuk, de arra igen, hogy hónapról-hónapra, vagy akár hétről hétre magasabb áron fognak vásárolni.

Valószínűleg a szezonális termékeknél lesz érzékelhető nagyobb ugrás, már abban az esetben, ha a vásárló emlékszik arra, hogy egy évvel korábban mennyiért vásárolt például szaloncukrot, mikulást, adventi naptárt. Szerencsére csak nagyon kevesen őrizgetnek egy éves blokkokat, a dédszülők által még valószínűleg használt, egyébként nagyon hasznos háztartási kiadások füzet vezetése kiment a divatból, és a magasabb élelmiszer árak sem okoznak már nagy meglepetést. A blokkokat megőrzők, vagy a kiadásaikat rögzítő kevesek viszont lehet, hogy meglepődnek

- fogalmazott a szakember, aki viszont a karácsony illetően bizakodó. Magyarországon az édességforgalom évente mintegy 230 milliárd forintot tesz ki. A teljes fogyasztásba beletartoznak egyebek mellett a csokoládék, cukorkák, kekszek, a müzlik és snackek is. Ezen belül a karácsonnyal kapcsolatos forgalom 7-8 milliárd forintra tehető. 

A karácsony környéke a vásárlói hangulat egy nagyon fontos indikátora lesz számunkra. Eddig azt tapasztaltuk, hogy még a legnehezebb időszakokban, például a járvány alatt is kiemelkedő volt a karácsonyi forgalom. Nominálisan, forint értékben most sem számítunk csökkenésre, mennyiségben elképzelhető. Pontos számokat majd 2023 első félévében fogunk látni. Nagyon bízunk benne, hogy édességek tekintetében nem karácsonykor fogunk spórolni. Az édesség mégiscsak egy örömforrás, és kis örömökre mostanában igazán szükségünk van

- vélekedett a főtitkár.

Juthat-e más édesség is a Pilóta szendvicskeksz sorsára?

Végezetül arra is kíváncsiak voltunk, a Hunbescónál számítanak-e arra, hogy más, közkedvelt termékek-e bedobják-e a törölközőt? Intődy Gábor szerint az elképzelhető, hogy lesznek gyártók, akik optimalizálják termékpalettájukat. Így pedig

Ezen felül pedig azok a termékek is eltűnhetnek, amelyek gyártója kiemelkedő export lehetőségekkel rendelkezik, mert Euro árat nem feltétlenül kell emelnie, amíg itthon forint árat muszáj, és ezzel már átléphet egy olyan határt, hogy a hazai vásárló inkább ott hagyná a terméket a polcon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem